Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXIII. kötet (Budapest, 1931)

Hiteljogi Döntvénytár. 61 sietve beküldi a szelvényt, melyben különben is csak az illető művek ingyen példányára jelenti be az igényét. A hirdetett «ingyen» mellett legfeljebb a csomagolási költség állhat meg s így, minthogy csak 4—4 füzetből álló sorozatoknál merül fel csomagolás, a felek előadásából kitűnően a füzetenként követelt 30 fillérekből mintegy 25—28 fill., vagyis sorozaton­ként 1—1*12 P már az előállítási költségre jut, ami pedig mái­egyenesen ellentétben áll a fennen hangoztatott ingyenességgel. Ez már maga is elegendő tehát az alperes eljárásának a tvt. 2. §. 1. bekezdését sértőként minősítésére, következőleg a fellebbezési bíróság ítéletei indokaiban megnyilványuló ezzel ellentétes állásfoglalás megváltoztatásával a felperes csatlakozási kérelméhez képest az alperes magatartása a 'tvt. 2. §-a alapján is jogsértőnek megállapítandó volt. Ámde a keresettel felvetett kérdés lényegét illetően első­sorban nem is annak van döntő súlya, hogy amit az alperes hirdet, azt a hirdetésre jelentkezőkkel szemben azok megelé­gedésére vagy az azok által szerzett igénynek megfelelően tel­jesíti-e, illetve, hogy fokozatosan kialakuló eljárása azokkal szemben mennyiben megtévesztő, mert ha az alperessel a hir­detése révén összeköttetésbe jutott üzletfél irányában esetleg nem is volna megállapítható az alperesi eljárás megtévesztő volta, akkor is helye lehet annak, hogy a rendelkezésre álló tényállás alapján a versenytársak irányában, tehát a tvt. által elsősorban védeni kívánt viszonylatban állapíttassék meg a magatartásnak a tvt. rendelkezéseibe ütköző volta. Tehát akár megvalósítj alperes magatartása a tvt. 2; § 1. bekezdésébe ütköző különszerű cselekményt (melyet a 16. § csak a büntethetőség szempontjából határol tüzetesebben körül), akár nem : az alperesnek az ismertetett tényállásban megnyilvánuló magatartása az üzleti verseny szempontjából, tehát a versenytársak irányában kétségtelenül a tvt. 1. §-a értelmében tisztességtelen üzleti versenyzésnek minősül, mint­hogy a szembeszökően és szakadatlanul kiemelt «ingyen»-jQlszó az üzleti hirdetésben, mint minden a kereskedelmi üzlet körébe eső ügylettől független, nem járulékos ingyenes szolgáltatás ígérése fogalmi ellentétben áll az üzlet lényegével s így az üzleti verseny eszközei köréből kieső, az üzleti versenyt szinte kizáró jelszónak jelentkezik, és ha a hirdető a hirdetett ingyent akár valóban szolgáltatja is, éspedig minden ellenérték nélkül: akkor is ellentétbe kerül a tisztességes üzleti verseny elemi feltételei­vel, mert a, kifejtettek szerint az ellenkezőjét hirdeti annak, amit beismert üzleti céljának megfelelően a hirdetés révén valósággal elérni törekszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom