Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXIII. kötet (Budapest, 1931)
Hiteljogi Döntvénytár. 85 (Kúria 1930. jún. 5. P. II. 5235/1929, sz.) Indokok : A kir. Kúria P. II. 2357/1927/14. sz. alatt hozott ítélete szerint a kávéházi főpincér iparossegéd, akinek felmondási idejére a felek szabad egyezkedése, ennek hiányában pedig a szerződést pótló érvényes jogszabályok az irányadók. Az iparosokra és segédeikre nézve általános érvényű jog-szabály, az 1884 : XVII. tc. 92. §-a, az iparosségéd felmondási idejét 14 napban, fontosabb teendőkkel megbízott iparossegédét három hónapban állapította meg. Ezzel a törvényes rendelkezéssel szemben alperesek olyan törvényrontó jogszokást vitattak, mely szerint a kávésiparban a pincéreknek — ideértve a főpincéreket (fizetőpincéreket) — felmondási ideje külön megállapodás nélkül is három nap. A kir. Kúria előtt ily különleges törvényrontó jogszokás nem volt ismeretes ; annak bizonyítása tehát a Pp. 268. és 269. §-ai értelmében az arra hivatkozó alpereseket terhelte. Alperesek a vitatott jogszokás keletkezésének módját és megjelenésének alakját egyáltalában nem bizonyították. A jogszokás megjelenésének legtermészetesebb formáját, a bírói jogerős elöntésekben való megnyilatkozást nem tudták igazolni. Ennek hiányában a törvényrontó jogszokás létrejöttét a szerződő felek egyetértő, közös meggyőződésén alapuló, ellenmondással sohasem találkozó állandó olyan gyakorlat bizonyítaná, mely szerint kávés és pincér egyaránt mindig belenyugodtak abba, hogy a kölcsönös felmondás ideje a törvénytől eltérően három nap legyen. E tekintetben alperesek csak a 3 •/• alatti értesítésre és a budapesti kereskedelmi és iparkamara, valamint a m. kir. állami munkaközvetítőhivatal 16. és 17. sorsz. véleményeire hivatkoztak. A minden indokolást nélkülöző ezek közül a vélemények közül a kereskedelmi és iparkamaráé saját előadása szerint, a munkaközvetítő hivatalé pedig átiratának tartalma szerint a kávésipartestülettől szerezte be értesüléseit; súlyuk és jelentőségük tehát a 3 •/• alatti értesítésénél nagyobb nem lehet. Az utóbb említett értesítés pedig hivatkozik ugyan emberemlékezetet meghaladó gyakorlatra, de abból a tényből, hogy a munkaadók az időnként megkötött, de most már fenn nem álló kollektív szerződésekben a háromnapi felmondási idő kikötését szükségesnek találták, továbbá hogy «egyes munkásszervezetek agitációja következtében» az ipartestület munkaközvetítője most is szükségesnek látta, hogy az elhelyezett pincér által aláírandó elhelyező nyomtatványokon a háromnapi felmondási időt kifejezetten kikösse: éppen arra kell következtetni, hogy a háromnapos felmondási idő alkalmazása nem vált a felek közös meggyőződésén alapuló és ellenmondással nem találkozó olyan gya-