Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXII. kötet (Budapest, 1930)

12 Hiteljogi Döntvénytár. mennyi lett volna, mert a nyugdíjon felül kegydíjban az alkalmazottak rendszerint nem részesülnek, és még ennek külön adományozása esetén is annak összege minden rendszeresség nélkül egyedül a munkaadó tetszésétől függ és egészen különböző. Azzal a ténnyel azonban, hogy alperes minden ily irányú korábbi kötelezettség nélkül a saját elhatározásából a jövőre nézve felperesnek a nyugdíjon felül ilyen kegydíjat is biztosított és felperes ezt elfogadta, a felek között kétségtelenül & kegydíjra nézve egy külön szerződés jött létre és az e szerződésből származó követelések átértékelésére is csak a többször idézett törvénynek a szerződéses nyugellátásokra vonatkozó 4. §, 4. bek. lehet az irányadó, mert egyrészt e rendelkezés az összes szerződéses nyugdíjakra és egyéb szerződéses nyugdíjtermészetű járandóságokra, tehát a kegydíjakra is kiterjed, másrészt, mert e szakasznak alkalmazási köre nem szorítkozik csupán azon esetre, amikor a jogosultnak egyedül ilyen külön szerződéses igénye van és a rendes nyugdíjszabályzatból merített követelése nincs, hanem felöleli azon esetet is, amikor a jogosult a rendes nyugdíjszabályzatszerű igényén felül bír ilyen külön szerződéses követeléssel is. A most érintett szakaszbeli rendelkezés alkalmazhatóságának jelesül csak az a feltétele, hogy a kérdéses követelés a rendes nyugdíjszabályzattól teljesen függetlenül létalapját és összegszerű meghatározását egy külön megállapodásban, külön szerződésben találja, ez pedig felperes esetében is fennforog és a követelés egy elkülöníthető részében mindig fenn is foroghat. Minthogy pedig a 4000 K kegy díj felperes javára 1915 okt. 1-én köteleztetett és akkor a korona értékaránya nem vitásan már T37 volt, az 1915 október 1-i 4000 K kegydíjnak 2919—71 aranykoronában való alapulvétele a felhívott törvénynek megfelelően történt. A most kifejtettek megfelelően vonatkoznak a 4000 K kegydíjjal együtt kötelezett és működési pótléknak nevezett további 2000 K-ra is, mert ez is a nyugdíjszabályzattól függetlenül az alperes önkéntes elhatározásától eredt és mert a felek egyező előadása szerint ez a 2000 K sem a felperes által nyugdíjaztatása dacára időnként az alperes részére esetleg végzett különmunkák díjazásául és ellenértékéül szolgált, hanem csak azért biztosíttatott, hogy az alperes által netán adott megbízásokat felperes külön díjazás mellett nyugdíjaztatása után is elvégezze és így az eltérő elnevezés dacára lényegében ez is csak a kegydíj kiegészítése, azaz a kegydíjnak egy része volt. Ha azonban ez a működési pótléknak nevezett 2000 K szintén kegy díjnak nem volna minősíthető, akkor legföllebb a felperes által vállalt lekötöttség ellenértékeként, vagyis a bizonyos irány-