Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXII. kötet (Budapest, 1930)
102 Hiteljogi Döntvénytár. kimondó fellebbezési bírósági elöntés ellen irányuló felülvizsgálati kérelemnek egyéb része elutasítása mellett helyt adott és a felpereseket vonatkozó keresetükkel elutasította. Cégjegyzékbe bejegyzés hatálya. 65. A bejegyzés színlegessége bizonyítható a cégtagként bejegyzett egyetemes jogutódaival szemben is, mert csak jóhiszemű harmadik személyek hivatkozhatnak a cégjegyzék, mint nyilvánkönyv helyességébe vetett bizalomra, ilye. nekül pedig a színlegesen bejegyzett cégtag jogutódai nem tekinthetők. A néhai M. Béla cégébe 1899-ben társtagként bejegyzett M. Teréz személyes tevékenységet nem fejtett ki a cégben ; társasági szerződés létrejöttét a felek a perben nem állították. A cég könyveiben a M. Teréz bejegyzése idejében nevére nyitott tőkeszámla az addig volt egyedüli cégtulajdonos, néhai M. Béla tőkeszámlájáról való átírással, nem valóságos befizetés révén keletkezett. A pert M. Béla özvegye indította M. Teréz örökösei ellen társtulajdonosi minőségnek a cégjegyzékből törlésére. (Kúria 1929 jún. 2± 1607tl919. sz.) Indokok : A cégjegyzékbe történt bejegyzés színlegességére csak harmadik jóhiszemű személyekkel szemben nem lehet sikerrel hivatkozni, maguk a cégtagként feltűntetett egyének jogutódai azonban., kik e részben a bejegyzetekkel esnek egy tekintet alá, ily jóhiszemű harmadik személyeknek nem tekinthetők, tehát a bejegyzési kérelemben foglalt puszta nyilatkozat alapján keletkezett bejegyzésnek a cégjegyzékben szereplése maguknak a bejegyzett cégtagoknak, illetőleg jogutódainak jogviszonyában nem tanúsítja nyilvánkönyvi hatállyal a társasági jogviszony valósággal létrejöttét és így annak valóságát vagy valótlanságát illetően nincs akadálya a perrendszerű bizonyításnak és az eredmény szabad mérlegelésének. Az irányadó tényekből a fellebbezési bíróság a kapcsolatosan felhívott további adatok szemelőtt tartásával nem okszerűtlenül vonta le azt a következtetést, hogy néhai M. Béla az akkor fennforgott körülmények miatt a vagyoni helyzete elleplezése végett csak színlegesen nyitott M. Teréz nevére külön tőkeszámlát és hogy ugyané, kifelé való megnyilatkozásában elérni kívánt célt szolgálta M. Teréznek "cégtagul bejegyzése is. A cégjegyzékben feltüntetett és a könyvekben keresztül vezetett cégtársi viszony színlegességének ezek alapján történt megállapítását az sem teszi okszerűtlenné, sem a színlegesség megcáfolására nem alkalmas az, hogy a cég üzleti könyvei a továbbiakban is tartalmaznak M. Teréz javára szóló bej egy-