Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXII. kötet (Budapest, 1930)
76 Hitel jogi Döntvénytár. elintézendő jogkérdésnek nem jogismerő egyének részéről nehezebben áttekinthető volta adott esetekben az ügyvédi közbenjárást nélkülözhetetlenné teszi, mégis a kényszeregyességi adósnak azt a jogügyletét, mellyel a kényszeregyességi eljárás során való képviseletre, peres, vagy perenkívüli teendőkre ügyvédnek megbízást adott, általában oly ügyletnek, mely az üzletvitellel, gazdasággal, kenyérkeresettel rendszerint velejár, tekinteni nem lehet és így az ebből eredő követelés az utóbb megnyitott csődben tömegtartozásnak csak akkor minősíthető, ha a megbízás adása a vagyonfelügyelő hozzájárulása mellett történt. E mellett a törvénymagyarázat mellett szól az is, hogy még abban az esetben is, ha az ügyvéd valamely vállalatnak állandó alkalmazottja, a szolgálati viszonyból a csődöt megelőzően keletkezett követelése a Cst. 60. §-ának 1. pontjában megállapított korlátok között csak első osztályban kielégítendő követelés és tömegtartozássá csak az 1910/1920. M. E. számú rendelet alapján érvényesíthető részében válhat, már pedig nem volna kellő értelme annak, hogy az esetenként adott ügyvédi megbízásból eredő követelés csőd esetében kedvezőbb elbánásban részesüljön, mint az, amely állandó szolgálati viszonyból keletkezik. Ezek alapján, minthogy a vagyonfelügyelő részéről adott, kifejezett hozzájárulás megtörténtét a felperes maga sem állította, abból pedig, hogy a vagyonfelügyelő a megbízás fennállásáról s az annak alapján végzett munkálatokról tudomással bírt, nem következik, hogy az azokból eredő követeléseknek az 1410/1926. M. E. sz. rendelet 54. §-ában meghatározott jogi természetét is elismerte, a felperes követelése tömegtartozásnak nem minősíthető. Átértékelés : 43—47. I. A kereset átértékelése a Máv.-val szemben elutasítva, mert az épületeket, amelyekhez szolgáltatott anyagok, stb. értékét teszi ki a követelés, az utódállam vette birtokába. — II. Jogtalanul elárverezett áru árverése elrendelésekor biztosítékul letett összegnek osztrák honos által követelt átértékelésére a kereset elutasítva a valorizációs törvény 35. §-a értelmében. — III. Iparvállalat vételárhátralékának átértékelése mértékéül nem szolgálhat a hátralék összegének a vállalat mai értékéhez való aránya. — IV. Fogyasztási szövetkezetnél áruelőlegkönyvbe be-