Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXI. kötet (Budapest, 1929)

Hüeljogi Döntvénytár. -21 mellett a társaságnak az eddigi üzletből eredő összes kötelezett­ségéért felelős a K. T. 88. §-a értelmében pedig a közkereseti társaság tagjai a társasági kötelezettségekért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek ; a kereseli követelésnek az aizletériék­hányad címén érvényesített 50.000,000 korona, azaz 4000 pengő tőkére és járulékaira vonatkozó részének, valamint az egész kere­seti követelésnek másodrendű alperessel szemben való fennállá­sának elbírálása céljából szükséges annak megállapítása, hogy a peres felek jogelődjei tulajdonában volt «S. Sándor és K. Jakab» közös cég alatt folytatott közkereseti társaság iparszerű tevékeny­ségének alapja, azaz a közkereseti társasági tagok részéről annak idején közös cég alatt folytatott üzlet, mint jövedelmet hajtó fog­lalkozást biztosító és elősegítő ily szervezet, a maga összességé­ben, a felperes jogelődje, S. Sándor, elhalálozása időpontjában, 1914. évi november hó 4 6. napján mily értéket képviselt és hogy másodrendű alperes ebbe a felperes jogelődje halála után az elsőrendű alperes jogelődje, K. Jakab, majd ennek halála után az elsőrendű alperes részéről folytatott üzletbe társlagként belépett-e ?­Minthogy azonban a fellebbezési bíróság a fennebb felhívott anyagi jogszabályok alkalmazásának mellőzésével téves jogi állás­pontjából kifolyóan ezeket a kérdéseketa tárgyalás keretébe nem vonta és ezekben az irányokban tényállást nem állapított meg, a felperes felülvizsgálati kérelme folytán e tekintetben a fellebbe­zési bíróság ítéletét a Pp. 543. §-a értelmében fel kellett oldani. Szolgálati szerződés: Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet rendelkezéseitől az alkalmazott hátrányára való eltérés meg van engedve, ha 15. az alkalmazott a szolgálati viszonynak a hátrányosan megállapított járandóságokkal való meg­szüntetéséhez hozzájárult és további igényéről le­mondoit (Xúria 1928 jan. 27. P. lí. 7347/4926. sz.) Indokok : Felperes távozásakor az alakilag és tartalmilag valónak elismert 2. alatti okiratban három havi felmondási időre járó illetmények, valamint vég­kielégítése fejében \ 6.473,000 K-i vett fel s egyúttal kijelentette, hogy az al­peressel szemben nála volt alkalmaztatásából folyólag sem szolgálati illetmények, sem a felmondási időre járó díjak, sem pedig végkielégítés vagy bármely más egyéb címen további igénye, követelése ninesen, ilyet nem is támaszt. . . Az ipari és kereskedelmi vállalatok tisztviselőinek szolgálati viszonyáról rendelkező 1910/4 920. M. E. sz. rendelet 2. §-a a felmondási idő tekintetében addig érvényben levő jogszabályokat úgv módosította, hogy a felmondási idő kél évi vagy az ezt meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom