Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXI. kötet (Budapest, 1929)

130 Hiteljogi Döntvénytár. foglalása sem, hogy már 1925 augusztus 1-től kezdődőleg az átértékelés mérvére nézve az 4928. évi XII. tc. szabályait vette irányadónak, mert e törvény imént felhívott 14. §-ának az állandó bírói gyakorlat mindig azt az értelmezést adta, hogy ez a tör­vény átértékelési szabályainak 1925 augusztus l-ig visszahaló erőt biztosít. A törvény most jelzett hatályossága előtti időre vonatkozó­lag ugyan a bíróság a nyugdíjálértékelés mérve tekintetéiben az 1926. évi XXVI. tc.-ben lefektetett szabályokhoz kötve nincs és az átértékelés mértékét az eset körülményeihez képest a méltá­nyosság szerint állapíthatja meg. Ámde nincs olyan jogszabály sem, amelynek értelmében a korábbi időre a nyugdíj okvetlenül az arányszám szerint előállónál magasabb összegben lenne meg­szabandó és így arra tekintettel, hogy felperes javakorbeli munka­képes férfiú, aki egyébként is a halósági bizonyítvány szerint kereső állásban volt és aki a B. Takarékpénztár Részvénytársaság szol­gálatában csupán 24 évet töltött, tehát teljes megélhetést nyújtó nyugdíjat még nem is szerezhetett, sem a jogszabályokkal, sem a felperes egyéni körülményeiből folyó méltányossággal nincs ellen­tétben, hogy a fellebbezési bíróság a felperes nyugdíját az 1925 augusztus 1-i megelőző időre is olyan összegben szabta meg, amely az arányszám szerint járóval éppen megegyezik. Ezzel szemben az idézett törv. 4. §-a szerint az arányszám alá eső nyugdíj azon illetmény alapján állapítandó meg, amelyet az alkalmazott utoljára betöltött állásához és munkaköréhez hasonló állást és munkakört betöltő más alkalmazottak ugyanannyi szolgá­lali idő ulán az 1914. évben kaptak, vagyis az illetmény meg­állapításának kötelezően figyelembe veendő egyik tényezője az állás és munkakör, a másik pedig a szolgálati idő tartama, aminek révén a szolgálati időnek illetménygyarapító hatása is világosan törvényes elismeréshez jutott. Ezt azonban a fellebbezési bíróság kellően nem vette számításba, amidőn a hasonló munkakörű V. Géza pénztárfőnöknek csak 1914. évi 6666 K 67 f illetményét vette alapul, jóllehet V. Géza pénztárlőnök akkor még csak 18 éve szolgált, felperes szolgálati ideje pedig 24 év. Arra figyelem­mel tehát, hogy a felperes és V. Géza által egyaránt betöltött pénztárfőnöki állás 6666 K 67 f fizetése 18 évi előrehaladás eredménye volt, hogy felperesnek hatásköre utóbb a V. Gézáét még meg is haladta, amennyiben felperes, mint igazgató-helyettes, egyúttal a személyzeti ügyeket is intézte, amelyeket most maga az ügyvezető-igazgató lát el, hogy a pénzintézeteknél a szolgálati idő növekedésével az illetmények általában emelkedni szoktak és hogy maga alperes is felperes nyugdíjazását a szabályzat által megengedeti legmagasabb 12,000 K-ás törzsfizetés alapján esz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom