Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)
fliteljogi Döntvénytár. 85 az alperes cég tulajdonosai az alperes céggel ugyanabban a székházban működő Adria tengerhajózási r.-t. igazgatójának engedelmével saját érték- és műtárgyaikat még a komün kitörése előtt az említett hajózási vállalat páncélfülkéjében helyezték el és a komün letörése után hiánytalanul visszakapták. Ebből kétségtelen, hogy az alperes cég tulajdonosai a szóbanforgó ékszeres láda veszendőbe menetelét is megelőzhették volna, ha azt a gondosságot tanúsítják, amelyet saját értékeik és műtárgyaik biztosításában kifejtettek. Gondtalanságuk miatt tehát a letét elveszéseért felelősek. Igaz ugyan, hogy az F) alatti levél a letét ingyenességét tanúsítja. Ámde az alperes cégnek üzleti érdeke volt, hogy a vele szolgálali viszonyban állolt felperesi jogelődöt károsodástól megóvja és drágaságainak biztonságba helyezésében támogassa s így a láda megőrzésének az alperes cég részéről elvállalása megőrzés ingyenessége dacára csupán szívességből történtnek nem tekinthető. Nem forog fenn tehát olyan ok, szívességből való őrzés, amely miatt az alperes gondatlansága az anyagi jog szerint enyhébb megítélés alá esnék. Nem sértett végül jogszabályt a fellebbezési bíróság azzal sem, hogy közbenszóló ítéletet hozott, bár a felperes kizárólagos örökösi minőségét nem igazolta, az igazolás elmulasztásának ugyanis csak az lehet a következménye, hogy az alperest a kárlárítés megállapítandó összegének a felperesi jogelőd hagyatéka javára leendő letétbe helyezésére kell majd kötelezni, de a közbenszóló ítéletnek akadályául nem szolgálhat. Mindezeknél fogva alperest alaptalan felülvizsgálati kérelmével el kellett utasítani. Részvénytársaság igazgatóságában elnöki tiszt biztosítása az egyik alapító által. 36. A felperes a biztosított tiszteletdíj s egyéb járandóságai, illetve egyenértékük fizetésére irányuló keresetével elutasítva, mert a felperes ezeket csak a megalakult és bejegyzett részvénytársaság ellen érvényesítheti, amelynek igazgatóságában helyet foglalt, noha a részvénytársaság vállalata s székhelye időközben elcsatolt területre került át. (Kúria 1927 márc. 11. P. IV. 5605/1926. sz.) Indokok: Az irányadó ténymegállapítás szerint 1918. év nyarán az elsőrendű alperes, mint az alperesek M.-pusztai bir-