Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)

Hitvljogi Döntvénytár. 83 indokok: Az eljárási szabálysértés nélkül megállapított abból a lényből, hogy az elsőrendű alperesi cég jelzésével ellátott pa­pírra írt, 37.000,000 K-ról kiállított bonra P. Imre az elsőrendű alperesi cégnek cégvezetői hatáskörrel felruházott alkalmazottja azt a záradékot vezette reá: «a f'ennti bon tartalmát elismerem és azt teljes egészében tudomásul veszem. P.,» kapcsolatban azzal a ténnyel, hogy a kamatokat nemcsak a 67.000,000 K tartozás után, hanem a kereseti 37.000,000 K után is az elsőrendű al­peresi cég fizette, a fellebbezési bíróság az elsőbíróság ítéletéből elfogadott megfelelő indokok alapján helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy a 37.000,000 K tartozás nem csupán a har­madrendű alperest, hanem az elsőrendű alperesi céget is terheli. Az a körülmény, hogy a cégvezetői jogosultsággal felruházott P. Imre az A/2) alatti bon záradéka alá a cégtoldat elhagyásával írta nevét, az elsőrendű alperesi cég felelősségét meg nem szün­teti, mert az állandó bírói gyakorlat értelmében a céget ily alá­írás is joghatályosan kötelezi. Az anyagi jogszabály sértésre alapított panasz tehát alap­talan. A fennli tényekkel szemben, az azokból levont jogi követ­keztetés megdöntésére nem alkalmas sem az 1925 április 7-én kelt 3'/. alatti megállapodás, sem az 1925 jan. 9-én kelt X) alatti felperesi nyilatkozat, valamint az a körülmény sem, hogy az el­sőrendű alperesi cég által 67.000,000 K-ról kiállított nyilatkozat 1925 jan. 1-én,az A/2) a. bon pedig 1925 jan. 9-én kelt, ezért a fellebbezési bíróság nem sértett jogszabályt azzal, hogy ezeket az okiratokat, illetve a fennti körülményt, mint az ügy eldöntésére be­folyással nem bírókat, ítéletében méltatás tárgyává nem tette. Az e miatt emelt felülvizsgálati panasz is tehát alaptalan. = Az ítéleti döntéshez tudni kell, hogy az alperes társas cég, amelynek tagjai a cégvezető felesége s harmadik személy. A döntés ezen tényállás mellett helyes; különben aggályosnak tartanok. Cégvezető aláírása 35. /. a cégre utaló toldat nélkül is kötelezi a céget, ha a körülményekből megállapítható, hogy a cégvezető nyilatkozatát a cég nevében tette. — //. Letéteményes felelőssége a letét elveszéseért gondat­lansága okából.' (Kúria 1926 márc, 23. P. IV. 4646/1926. sz.) Indokok : A leiperes jogelőde, aki az e részben meg nem támadott tényállás szerint az akkor ellenséges bombázásnak kitett

Next

/
Oldalképek
Tartalom