Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)

148 Hileljogi Döntvénytár. A bírói gyakorlat a felvetett kérdésben — eltekintve a teljesen egyedülálló P. IV. 572/1924/15. számú határozattól — évtizedeken át következetesen a fentebb kiemelt jogi álláspontnak megfelelően döntött, a gyakorlat ezek szerint állandósultnak mondható. Az ettől az állandó bírói gyakorlattól való eltérést sem elméleti, sem gyakorlati szempontok nem indokolják. A zálogjognak ugyanis az a lényege, hogy az elzálogító részéről a lekötés szándékával a hitelezőnek átadott zálog biztosítékul szolgáljon a hitelezőnek arra, hogy a követelés lejártával — a kiegyenlítés elmaradása esetén — magát a zálogból kielégíthesse. A zálog értékesítésére vonatkozó szabályok nem folynak a zálogjog lényegéből, ezek nem is kényszerítő, hanem engedélyező (diszpozitív) jellegű szabályok és nem olyan föltétlen értékűek, hogy ,a felek érdekeinek minden körülmények közt megfelelnének. Éppen ezért nincs kizárva, hogy a felek az értékesítés mikéntjét a törvényben megjelöli módozatoktól eltérően szabályozhassák. A kereskedelmi törvénynek a zálogtárgy magánúton való eladhatását korlátozó és általában az értékesítés módozatait szabályozó rendelkezései főképpen azt célozzák, hogy a zálogtárgyak eladásának hivatalos ellenőrzés alá helyezésével az adós jogos érdeke lehetőleg megóvassék. Az elzálogító adós érdeke azonban rendszerint arra szorítkozik, hogy a zálogtárgy — ha az értékesítés törvényi lehetősége egyébként be is állott — önkényszerű eladás útján el ne kótyavetéltessék, — ne adassék el kisebb összegért, mint amennyiért az szabályszerű értékesítés esetén elkelt volna. A zálogbaadónak ez az érdeke azonban megfelelő védelemben részesül akkor, ha a zálogos hitelezőt szabálytalan értékesítés esetén kártérítésképpen annak a különbözetnek a megtérítésére kötelezzük, amely a valósággal elért és a közölt a vételár között jelentkezik, amely a szabályszerű út megtartása esetén elérhető lett volna. Ellenben merőben indokolatlan volna ezen túlmenően a zálogtárgy eladására egyébként jogosult hitelezőt — az értékesítés szabályellenessége miatt — ugyanazzal a joghátránnyal sújtani, amely a teljesen jogosulatlan eladás tényéhez fűződik, t. i. az előbbi állapot helyreállításának a kötelezettségével. Ebből folyóan a zálogtárgy szabálytalan értékesítésének következményeképpen általános elvül azt kellett kimondani; hogy az ilyen eladás a záloghitelezőt a zálogos adóssal szemben nem az eíőbbi állapot helyreállítására, hanem kártérítésre kötelezi, amely kártérítési kötelezettség rendszerint annak a különbözetnek a megtérítésében merül ki, amely a szabálytalan értékesítés útján elért