Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIX. kötet (Budapest, 1927)
Hileljogi Döntvénytár. EH továbbadása esetében, amikor az eladó tudomására jut, hogy az eladott árút az azt előállító gyár nem szállítja. (Kúria i925 okt 23 p vl{ 2636/1925 SZ) Indokok: A peresfelek a köztük létrejött szerződés teljesítésétől kölcsönösen elállottak, ennek folytán azelőbbeni állapot helyreállításának van helye, e tekintetben a felek közt egyedül vitás az a kérdés döntendő el, hogy a felperes által fizetett vételárelőleg mikori értékben fizetendő vissza. A meg nem támadott, tehát irányadó tényállás szerint az alperes 1925 február 25-én tudta meg, hogy a felperesnek eladott árút az azt előállító gyár nem szállítja. A fellebbezési bíróság helyes okfejtéssel jogszabálysértés nélkül mondta ki, hogy az alperes visszafizetési kötelezettsége ebben az időben állott beK korábbi időről való valorizálásnak tehát helye sem lehet, mert az alperes eddig az időpontig még fizetési késedelemben sem volt. Alaptalan tehát a felperesnek a korábbi időre való valorizálási kérelmét elutasító rendelkezés ellen emelt panasza. Valorizálása vételárelőlegnek ennek átvétele napjára 38. /. immár állandó bírói gyakorlat szerint megítélendő, ha a teljesítés csak az eladó hibájából maradt el. — //. De mégsem követelheti az az eladó, aki a fizetésként részére bírói letétbe helyezett összegnek legalább résztörlesztés ül való felvételét megtagadta, ezen összeg után s a letétbehelyezés időpontjától. Tr, . r J (Kúria 1926 jan. 20. P. VII. 3908/1925. sz.) Indokok: A vételügylet teljesítésének csak az eladó hibájából való elmaradása esetén az eladó az ügyletre előlegül kapott pénzösszeget — az állandóan követett bírói gyakorlat értelmében — az előleg átvétele napján volt értékében tartozik visszatéríteni. Felperesnek az a kérelme, hogy alperes a tényleges fizetés napjáig előálló árfolyamkülönbözet megtérítésére köteleztessék, annyival is inkább alaptalan, mert felperes a később fizetésként részére bírói letétbe helyezett összegnek legalább résztörlesztésül való felvétele megtagadásával megsértette alperessel szemben a kárelhárítási kötelességét. 4*