Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIX. kötet (Budapest, 1927)

Hiteljogi Döntvénytár. 107 Szolgálati szerződés. 81. A foniosabb teendőkkel megbízott banktisztviselő alkalmazott részére 23 évet meghaladó szolgálat után három havi felmondási idő állapíttatott meg, mert 1914. évben történt nyugdíjaztatásakor ekkora felmondási időt érvényesen ki lehetett kötni és az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 2. és 23. §-ai visszaható erővel nem bírnak. (Kúria 1926 júo. 22. P. II. 1471/1926. sz.) Indokok: I. Az irányadó tényállás szerint felperes 1891. évi ápr. 8-ától 1915. évi márc. 1-éig, (ehát 23 évig, 10 hónapig és 20 napig állott az elsőrendű alperes bank szolgálatában és ekként 25 éves szolgálali időt be nem töltött. Ehhez képest nem nyílt meg arra a 200 aranykorona jutalomra a joga, melyet elsőrendű alperes bank 25 évi szolgálatot betöltött alkalmazottjainak adni szokott. A munkaadó szabályszerű felmondással mindenkor megszüntethetvén a szolgálati viszonyt, nem vitaihatja felperes, hogy a szolgálati viszony megszüntetése jogtalan volt, annál kevésbbé, mert a teljes felmondási idő kilökése eselén sem érte volna el a 25 évi szolgálatot. Ezért a fellebbezési bíróság a jutalomnak 24 évre eső részével jogszabálysértés nélkül ulasítotia el a felperest. II. A 3. /. alatti szolgálati szabályzat 46. §-a szerint a végleges alkalmazott az ok megjelölése nélkül is három havi előzetes felmondással bármikor elbocsálható, illetőleg a nyugdíjképes alkalmazott bármikor nyugdíjazható. E rendelkezés egybevelve azzal is, hogy a nem nyugdíjképes végleges alkalmazottnak a felmondási időre eső teljes illelményeken kívül végkielégítésre is van igénye: nyilvánvalóvá teszi, hogy a nyugdíjképes alkalmazott a részére biztosított nyugdíjjal nem foszlatott meg a törvény szerint őt megillető felmondási időre járó illetményétől, hanem a 46. §. helyes értelme az, hogy az ilyen alkalmazottat a felmondási időre járó illetmények és a felmondási idő leteltével a nyugdíj is megilleti. A felperes nyugdíjaztatásakor érvényben lévő jogszabályok szerint három havi felmondási időt érvényesen ki lehetett kötni, de ez a fontosabb leendőkkel megbízott tisztviselők törvényes felmondási idejével (KT. 57., Ipart. 92. §.) egyébként is megegyezett, az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 2. és 23. §-ai pedig az 1914 dec. 18-án történt elbocsátásra visszaható erővel nem bírnak. Helyesen állapította meg tehát a fellebbezési bíróság, hogy amidőn alperes 1914 dec. 18-án felperest 1915. évi