Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIX. kötet (Budapest, 1927)

106 Hiteljogi Döntvénytár. nak felmondás nélkül való megszüntetése ellen nem tiltakozott; 1922 júniusban, amikor rövid időre és 1922 októberben, amikor végleg Budapestre jött és az alperes igazgatóival tárgyalt, köztük az elbocsátás visszavonása vagy felperesnek a szolgálatba való visszahelyezése szóba nem került, minthogy felperes a személyes kihallgatása alkalmával telt nyilatkozata szerint már ekkor magát az alperes alkalmazottjának nem tekintette és később is az alperes igazgatóival csak nyugdíjigényéről tárgyalt. Ezek szerint felperes alperesnek a nyilatkozatát, amellyel a szolgálati viszonyt felmondás nélkül megszüntette, kifogás nélkül tudomásul vévén, ehhez hozzájárullnak és ez alapon a szolgálali viszony megszűntnek tekintendő. Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 11. §-a értelmében azt az alkalmazottat, aki a szolgálati szerződést nem a munkaadó hibája miatt maga szünteti meg, végkielégítés nem illeti; nem sértett tehát a fellebbezési bíróság anyagi jogszabályt, amikor a felperest a felmondási időre járó illetmény és a végkielégítés iránt támasztolt követelésével elutasította. Ellenben anyagi jogszabálysértéssel utasította el a fellebbezési bíróság felperest a nyugdíjra irányuló követelésével; mert felperes a fentebb idézett tényállás szerint az alperes tudtával és beleegyezésével ment el alkalmazási helyről megszállott területre, tudta, hogy felperes vízumot nem szerezhetvén, útlevél nélkül utazott el, ebből folyóan az akkori közlekedési viszonyokat ismerve, azt is tudhatta, hogy felperesnek a szerbek által megszállott területről kellő időben való visszajövetele és szolgálattételre való jelentkezése olyan akadályokba ütközött, amelyeknek elhárítása nem tőle függött. Ebből következik, hogy a felperes nyugdíjigénye sem a nyugdíjszabályzat (10. §. a), b), 13. §. a), b) pont), sem pedig a KT. 59. §. 4. pontja vagy az 1T. 94. §. b) pontja alapján megszűntnek annál kevésbbé tekinthető, miután az alperes igazgatói is az állal, hogy felperesnek nvugdíjigénye kielégítése fejében előbb 100,000 K, később 10.000,000 K folyósítására hajlandók lettek volna a szükséges lépéseket megtenni, a felperes nyugdíjigényét elismerték. Ugyanazért a felperes felülvizsgálati kérelme folytán a fellebbezési bíróság ítéletének részben való megváltoztatásával felperesnek a nyugdíjhoz való igényét alperessel szemben meg kellett állapítani.