Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVIII. kötet (Budapest, 1926)

1-2'. Hiteljngi Döntvénytár. Pénzintézeti igazgató rögtöni hatályú elbocsátása; 50°/o-os valorizáció. 106. I. Ki volt kötve, hogy ha a szolgálatadó öt éven belül a szolgálatot felmondaná, az alkalmazottnak a hátralévő időre eső járandóságait ki fizetni tartozik; ez okból kötbér címén a felmondási időn túl az egész hátralévő időre megítéltetett a javadalmazás az elbocsátás jogellenességénél fogva. — //. Részbeli valorizálás általános gazdasági okokból s mert az alkalmazott a járandóságokat csak havi részletekben, másrészüket csak a jövőben kapta volna meg' (Kúria 1925 szept. 15. P. II. 2977/1925. sz.) Indokok: Az irányadó tényállás szerint az alperes vezérigazgatója a felperes vezetése alatt álló osztályokban nagymérvű hátralékot talált, ami.onnan eredt, hogy az üzleti forgalom emelkedése következtében a leendők megszaporodtak a hivatali helyiség szűk volta a munkaerő szaporítását akadályozta, a meglévő személyzet pedig megfeszített erővel sem bírta a munkát elvégezni; amialt az alperes vezérigazgatója az alperesi intézetnél aligazgatóként alkalmazott felperest felszólította, hogy állásáról mondjon le és hivatalos ügyeit egyik alája rendelt alkalmazottnak adja át, amire felperes kijelentette, hogy lemond, de végkielégítését követeli. A fellebbezési bíróság az alperesi igazgatónak eme felhívását, — amellyel a többi alkalmazottak előtt annak adott kifejezést, hogy felperes a reá bízott feladatnak eleget tenni nem képes és ezért az üzlelkörébó'l való eltávozását kívánja, — jogszabálysértés nélkül minősített rögtöni hatályú elbocsátásnak, amire pedig felperes alapos okot nem szolgáltatott. Alperesnek az a védekezése, hogy felperesnek csak más beosztásba helyezését célozta és ismételten felhívta nevezettet, hogy új beosztásának átvétele végett hivatalában jelenjék meg, — nem volt elfogadható, — mert az irányadó tényállás szerint ez nem a lemondásra történt felhívás alkalmával, hanem később a felperes végkielégítésének szorgalmazása után, az erre vonatkozó egyezségi kísérletek közben történt, amit felperes nem volt köteles elfogadni. Az a jogszabály, hogy az alkalmazott a felmondási időn túl, a hátralévő szerződési időre járó díjait kártérítés címén csak abban az esetben követelheti, ha más helyen hasonló javadalmazással járó állást saját hibáján kívül nem kapott, — a fennforgó esetben azért nem alkalmazható, — mert a meg nem támadott irányadó tényállás szerint a felek között az volt a szerződésszerű megállapodás, hogy a felperes alkalmaztatása 1922 november 23-tól, öt évig