Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVII. kötet (Budapest, 1925)

1 ÍM Hiteljogi Döntvénytár. Minthogy ez az alperesek által vitatott egyesség nyilván a per azonnali megszüntetését és a peresfelek jogviszonyának az azonnali rendezését célozta, s alperesek sem lehettek kétségben aziránt, hogy ha felperes kereseti követelésének jórészét elengedte is, ezt csak annak ellenében telte, hogy követelésének legalább másik fenntartott részét azonnal megkaphassa, mindezek folyo­mányakép az alperesek által nem is vitatott ellenkező kikötés hiányában a -fennforgó esetben azt kell megállapítani, hogy az alperesek állal vitatott egyezség hatálya a felek szándéka szerint az azonnali íizeléstől tétetett függővé. Mivel továbbá nem vitás, hogy az alperesek a szerintük léte­sült egyesség értelmében általuk felperesnek fizetendő 100 angol fontot nemcsak, hogy azonnal nem, de mai napig sem fizették meg, mivel továbbá alpereseknek a felülvizsgálati tárgyaláson fel­hozott az a lényállítása, hogy ők a 100 angol font egyességi összeget mindjárt az egyesség megkötése után felperesnek fel­ajánlották, — de felperes tőlük azt el nem fogadia, — mint sem az első. sem a fellebbezési bíróság előtt fel nem hozott új tényállítás a Pp. 535. §-a értelmében itt figyelembe nem vehető, anyagjogi szabály szerint az alperesek által vitatott egyez­ség, még ha az valóban létrejöttnek volna is megállapítható, az azonnali fizetés nem teljesítése folytán hatályát vesztettnek tekin­tendő. E hatályát vesztett egyességgel tehát az alperesek alaposan nem védekezhetnek, hanem felperesnek az egész kereseti tőke­követelést a nem vitás lejárattól folyó nem kifogásolt kamatokkal együtt kifizetni kötelesek. Devizaközpont engedélyének megszerzése kit terhel 119. azon esetben, ha belföldi adós belföldön külföldi cégnek magyar koronában úgy tartozott fizetni, hogy ez az összeggel szabadon rendelkezhes­sék? Kimondatott, hogy az adóst. — A vételárnak valorizált értékben felvételére szóló hitelezői meg­bízott által kötött — elengedést tartalmazó — ügyes­ség a megbízót nem kötelezi. (Kúria 1925 szept. 29. P. VII. 1598/1925. sz.) Indokok: Az irányadó tényállás szerint az alperes azt a kötelezettséget vállal la, hogy a kereseti árúknak ü.500,000 K vételárát -a magyar koronának a zürichi tőzsdén 1923 június 20-án jegyzett 0-0625 árfolyama szerint valorizált értékben 1923 július 20-án fogja a felperesnek megfizetni. Az 1923 június 2tí-án kelt FJB) alatti levél tartalma szerint a fizetés az Angol-Osztrák Banknál Buda-

Next

/
Oldalképek
Tartalom