Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVI. kötet (Budapest, 1924)

66 Iliteljoyi Döntvénytár. folytán nem szállíthat, mai értékben visszatérítendő. A visszatérítendő összeg a 2980/X. 1923. sz. rendelet alapján aranyparitásban 1:500-as alapon számít­iatott- (Kúria 1923 jan. 31. P. VII. 3531/1922. sz.) A kir. Kúria: A felperes felülvizsgálati kérelmének részben helyet ad s a fellebbezési bíróság ítéletét megváltoztatja akként, hogy az alperest 50,000 korona tőkének, ezután 1920 aug. 7. napjától járó 5% kamatnak megfizetésére kötelezi. Egyebekben a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. indokok: Felperes a fellebbezési bíróság ítélete szerint szó­val eló'adolt keresetében alperesnek, mint budapesti bejegyzett cégnek marasztalását kérte, az a körülmény tehát, hogy az al­peres cége angol neveket tartalmaz, a cégbejegyzés megfelelő adatainak bizonyítása nélkül nem szolgálhat elfogadható alapul annak megállapítására, hogy az alperes londoni cégnek a fiókja s nem önálló, magyarországi cég. Ezzel szemben a gazdasági lehetetlenülés szabályainak alkalmazása szempontjából tehát tel­jesen közömbös az, hogy alperes az üzlete körében árusított árú­kat Londonból vagy máshonnét szerezte és szerzi-e be, mert a belföldi kereskedőnek belföldiekkel, kötött ügyletei tekintetében a külföldi jogszabályok nem nyerhetnek alkalmazást akkor sem, ha az azok tárgyául külföldről beszerzett árúk szolgáltak is. Nem vitás a peres felek között, hogy felperes az 1911. évben létrejött szerződés értelmében az alperesnél összesen 3700 db műfogat kötött le a 3070 korona összvételár teljes lefizetése mellett akként, hogy azokat neki szükségletéhez képest, az időszakon­kénti összeállítás szerint tartozik az alperes szállítani, illetve ki­szolgáltatni ; nem vitás az sem, hogy felperes a kérdéses műfogak­ból 1915. évig összesen 2845 darabot átvett az alperestől s így hátralékban maradt még 855 darab. A kereset arra irányult, hogy köteleztessék alperes ennek a 855 db műfognak a leszállítására; ezt a kereseti kórelmét fel­peres az elsőbírósági eljárásban alperes által előterjesztett per­gátló kifogás folytán akként módosította, hogy alperes a műfogak ki nem adása esetében 50,000 korona tokének s járulékainak meg- ­fizetésére köteleztessék, s amennyiben a műfogak többet érnének 50,000 koronánál, az ezt meghaladó értékről lemond; felülvizsgá­lati kérelmében pedig 250 db műfog kiszolgáltatása vagy 50,t)00 K kár megtérítése iránt terjesztett elő marasztalási kérelmet. A felperes által a fennebb kiemelt tényállás szerint az al­peresnek a 3700 drb műfogért előre kifizetett 3070 koronából egy 1 db műfogra 80 f, tehát a felülvizsgálati eljárásban leszállí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom