Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XV. kötet (Budapest, 1923)

Hiteljogi Döntvénytár. 49 30. A nem teljesítés miatti kártérítés megállapításá­nál nem a vásárcsarnoki árjegyzékbeli, hanem azok a: árak irányadók, melyeken a nem szállított árú a teljesítés idejében tényleg beszerezhető volt. (Kúria 1922 jan. 12. P. IV. 4506/1021 sz.) A kir. Kúria: Úgy a felperes, mint az alperes felülvizsgálati kérelmét elutasítja. > Indokok: Egymagában az a körülmény, hogy az AJ a) ügylet megkötésekor az alperes kijelentette és a felperes tudomására adta. hogy azt a káposztát adja el, melyet F. I.-tól vett volt, egyedileg megjelölt árúra szóló kötés létrejöttét nem bizonyítja, hogy pedig a kötés nem egyedileg megjelölt árúra szólott, hogy A. aj kötlevél, mint az E./a) levél tartalmából nyilvánvalóan kitűnik. Az alperes által bizonyítani kívánt az a tény, hogy F. I. utóbb egy esetleges egyesség létesítése felett tárgyalt — amint azt az E./a) levél szerint az alperes kívánta annak megállapítására, hogy a vétel egyedileg meghatározott árúra vonatkozott, nem alkalmas, ezért az ebben az irányban megajánlott amúgy sem lényeges körülményre irányuló •bizonyítás mellőzése jogszabályt nem sért. Az alperes által II. a) csatolt levélnek az a kijelentése, hogy felperes fedezeti vételt fog eszközölni, épen azt bizonyítja, hogy fel­peres teljesítést nem követel, hanem a fedezeti vétel eszközlésével felmerülendő kárának megtérítését fogja igényelni, amint utóbb a C. a) levelében kifejezetten tudomására is adta az alperesnek, hogy teljesítés helyett kárkövetelési igényt támaszt. Felperes tehát a KT. 353. §-ban engedett jogok közül csakis a kártérítést választotta és érvényesítette. Ennélfogva alaptalan alperesnek az a felülvizsgálati panasza, hogy felperes már a szerződésteljesítés követelésének jogá­val élvén, utóbb kártérítést nem kövelelhet. A fellebbezési bíróság ítéletében nincs tényállás megállapítva, méhnek alapján a szóbanforgó ügylet lánckereskedésnek volna minősíthető. Amiatt pedig, hogy a fellebbezési bíróság a lánckeres­kedésfe vonatkozóan tényállást meg nem állapított, felülvizsgálati panasz felhozva nincs. Megfelelő tényállás nélkül pedig a felülvizsgá­lati eljárásban a lánckereskedés fennforgása nem lévén megállapít­ható, az idevonatkozóan felhozott felülvizsgálati panasz figyelmen kí\ ül hagyandó volt. A csatolt vásárcsarnoki árjegyzék szerint az 1917 ápr. 16—26. napja közti időben a káposzta árúnak nagyban való eladási ára Hiteljogi Döntvénytár. XV. 4-

Next

/
Oldalképek
Tartalom