Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XV. kötet (Budapest, 1923)

Hiteljogi Döntvénytár. 29 lése alól, ha a kifizetésnél a rendes kereskedő gondosságával járt, el és a másik fél eljárása gondatlan > olt. A jelen ügyben megállapított és meg nem támadott tényállás szerint a 2. • . és 3. - . alatti aláírások a felperes egyesület elnöké­tol és pénztárnokától, B. A.-tói és B. T. A.-tól származnak. Rendel­tetésük a/, volt, hog) ezen aláírásokkal való összehasonlítás alapján ellenőrizhesse az alperes, hogy az esetről-esetre benyújtandó nyug­tákat ez a két. egyén írta alá, akiknek együttes aláírása nélkül az al­peres, saját előadása szerint, a felperes számlája terhére, lizetést nem teljesíthetett. Kötelességéhen állott tehái alperesnek a (.).' . a. nyugtán lévő aláírásokat a 2. • . és 3. 7. alattiakkal összehasonlítani. Ezt a kötelességet az alperes közegei nyilván nem gondosan teljesí­tették : mert felületes megtekintés mellett is feltűnő az az eltérés, amely B. T. A.-nak valódi aláírása és a 9. "/. alattin levő — nem vitásan hamis — aláírás közöli mutatkozik. Ha tehát alperes a nyug­tázott összeget mégis kiűzette, ezzel a felperes folyószámláját jogo­san nem terhelheti. Alaptalanul hivatkozik alperes felülvizsgálati kérelmében arra. hogy a kifizetés Sz. S. kezéhez történt, akit a felperes elnöke és pénz­tárnoka, mint felperesi alkalmazottal és felvilágosítások kérésére jo­gosultat bemutattak: mert a tényállás és az alperes saját felülvizs­gálati előadása szerint a bemutatás nem oly kijelentéssel történt, mintha Sz. S. a felperes pénzfelvételi meghatalmazottja volna, nincs tehát súlya annak, hogv Sz. egv korábbi alkalommal, de B. A. és B. T. A. valódi nyugtája alapján veti fel pénzt a felperes részére; és ugyanazért Közömbös az is. hogy felperes Sz.-nak az ő szolgálatá­ból való távozását alperessel nem közölte. De nem sértett a fellebbezési bíróság eljárási szabályt annak a bizonyításnak a mellőzésével sem. amely a felperesi bélyegző keze­lése körüli gondatlanságra vonatkozik: mert, ha tényként meg is állapíttatnék, hogy felperes elnöke és pénztárnoka a bélyegzőre való felügyelet elmulasztása miatt egymást szemrebánvásokkal illették, ebből még a kárt előidéző felperesi gondatlanságra azért nem lehetne következtetni, mivel az alperes nemcsak a bélyegzőt, hanem az alá­írásokat is vizsgálni tartozott; és a fent kifejtettek szerint az alperes gondatlanságának megállapítása folytán a felperes netaláni gondat­lansága még a kár megosztás alapjául sem szolgálhat. Ezeknél fog\a az alperest felülvizsgálati kérelmével el kelleti utasítani. — A szövegben felhívott P. IV. -2'MM) 1920. sz. esetet I*. sz. a. közöljük.— A bank a kibocsátói aláírás valódiságát vizsgálat tárgyává tenni nem tartozik, tehát a kibocsátó nevének, bár hamis aláírásával ellátott csekkre jóhiszemben teljesített fizetési az űrlap be nem jelentése esetében jdgosan számíthatja a ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom