Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) IX. kötet (Budapest, 1916)
120 Hiteljogi Döntvénytár. (4230 K) nyereséget felvenni, s erre az A) alattiban is utal azzal, hogy húsz év múlva 5000 forintot meghaladó összegre lesz igénye. A kir. törvényszék tehát e kijelentésekben kötelező Ígéretet talált arra, hogy alperes legalább 4230 K nyereséget fog juttatni felperesnek. De ha ez nem is tekintetnék kötelező Ígéretnek, mindenesetre oly megtévesztő ígéretet képez, amelynek hátrányait az alperesnek kell viselnie. Minthogy nem vitás, hogy alperes csak 2725 korona 30 f nyereséget fizetett, még járna felperesnek 1504 korona 70 fillér, felperes azonban csak 1504 korona 40 fillért érvényesítvén, ezt részére megítélni kellett. (1912 november 25. 118,271/1912. sz. alatt.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbíróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja. indokok: Felperes a viszonválaszban csatolt 7. és 8. 7. alatti mellékletekre és azoknak adataira nem is nyilatkozván, meg sem kísérletté ez utóbbiaknak megerőtlenítése mellett kimutatni, hogy az alperes társaságnak a nyereményelosztásra mérlékadó szabályai és elvei szerint a 2. 7. alatti kötvényre a húszéves nyereményrészesedés összege az alperes által e címen elismert és kifizetett 2725 korona 30 fillérnél nagyobb volt; különösen pedig hogy az az A) és B) alatti levelekben az 1898. évre hasonló biztosítások után kifizetettnek jelzett 4230 korona (2115 frt) összegnek felel meg. Sőt miután felperes ettől a jogalaptól egészen eltekintve, a végiratban tett nyilatkozata szerint keresetét kizáróau alperesnek az A) és B) alatti levelekből származtatott kötelezettségére alapította, a kereseti követelés jogosságának megítélésénél az elsőbíróság helyesen tekintette döntőül azt a kérdést, hogy az A) és B) alatti levelekben felperes irányában történt-e 4230 K (2115 frt) összegű nyereményrészesedés fizetése iránti kötelezettségvállalás? A kir. tábla e perdöntő kérdés megoldásánál az elsőbíróság vonatkozó álláspontjától eltérően, az A) és B) alatti levelek tartalmát akkép értelmezte, hogy azokban az említett kötelezettségvállalás kifejezve nincsen. Ugyanis e levelek egyikében sincs kimondva, hogy alperes a nyereményhalmazati idő végén a 2115 frt összeget nyereménykép feltétlenül, vagyis arra az esetre is kifizeti, ha az eddigi üzletviteli eredmények és a mértékadó nyereménykiszámítási és elosztási elveken alapuló akkori kiszámítás szerint felperes kötvényére annyi nyereményjutalék nem is esnék. Ellenkezőleg az A) alattiban, más pénzintézeteknek a nyereményelosztás körüli eljárására és a vonatkozó üzletéleti szoká-