Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) IX. kötet (Budapest, 1916)
76 Hiteljogi Döntvénytár. Indokuk: A kir. tábla egyrészt a felperes és másodrendű alperes közti sógorsági viszonyból, másrészt a B) alatti levélből s abból a körülményből, hogy a váltó értékét egészben az elfogadó B. S. kapta meg, azt állapítja meg, hogy a C) alatti, illetve az annak meghosszabbítását képező váltókat felperes mint kibocsájtó az elsőrendű alperes mint forgató szívességből írták ugyan alá, de nem a mindenkori váltóbirtokos, hanem az elfogadó B. S. iránti szívességből; felperes tehát azt a kifogást, hogy a váltót szívességből írta alá, elsőrendű alperessel szemben még váltóperben sem hozhatta volna fel. Egymagában a váltónak szívességből történt aláírása pedig az azt aláíró felek közt nem szül oly kötelezettséget, hogy amenynyiben a váltó értékét az adós ki nem fizetné, azt á kibocsájtó s forgató, mint készfizető kezesek egymás közt egyenlő arányban kötelesek viselni, hanem az ily váltónál is fennállanak a váltótörvény rendelkezései. Hogy a felek szándéka a jelen esetben is az volt, mutatja, az a körülmény, mikép az alperes csak az esetben volt hajlandó a váltót forgatóként aláírni, ha azt a felperes bocsátja ki. Ebből kétségtelen, hogy az alperes a felperessel szemben visszkereseti jogát kívánta biztosítani. Eszerint tehát felperes az alperesektől azon az alapon, mert a váltót fel- és elsőrendű alperes szívességből írták alá, az általa fizetett összeg felének megtérítését nem követelheti, hanem azt lett volna köteles bizonyítani, hogy az alperesek erre nézve köztörvényi úton vállaltak kötelezettséget, ezt azonban nem bizonyította, amennyiben a felperes által kinált eskü, valamint B. S. tanúval bizonyíttatni kívánt körülmények a tekintetben mi bizonyítékot sem képeznek, sőt a kir. tábla abból a körülményből, hogy másodrendű alperes a B) alatti szerint a váltót mint lorgató csak abban az esetben volt hajlandó aláírni, ha azt felperes mint kibocsájtó írja alá, hogy a váltótartozást a felperes, a másodrendű alperes útján, az ennek kezére küldött összegekkel törlesztette, anélkül, hogy ezt az alperes csak egyszer is figyelmeztette volna vállalt kötelezettségére, hogy a másodrendű alperes a H) alatti levélben a felperest annak a 2 K 50 f-nek megküldésére hívja fel, amelyet ő sajátjából fizetett a váltóra, azt állapítja meg, hogy az alperesek a váltó összegért köztörvényi úton kötelezettséget nem vállaltak. A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét, azzal, hogy a teljesítési határidő és a végrehajthatóság tekintetében a III. moratóriumi és a m. kir. igazságügyminiszter 13,300/1. M. E. 1914. sz. rendeletének intézkedései megfelelően alkalmazandók, helybenhagyja indokainál fogva és azért, mert a B) alatti levél tartalma