Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VII. kötet (Budapest, 1914)

Hiteljogi Döntvénytár. 73 dés megkötése jeléül felperes képviseletében K. Gy.-val kezet fog­tak és neki szerencsét kívántak. Minthogy e szerinl a szerződés létrejötte kifejezetten és anélkül nyert megállapítást, hogy annak érvényességéhez az irásba foglalás kiköttetett volna : a szerződés a peres felek között már az irásba foglalás előtt létrejött és alperes a felperestől átveti s a megállapított szerződés pontozatait magában toglaló nyilatkozat ellenlevelének kiállítását a már létrejött szerződés érvényességét érintő joghatálylyal nem tehette függővé attól, hogy felperes a megállapított szerződési pontozatokra utólag eszközölt módosítá­saihoz hozzájáruljon. Az ilyképpen érvényesen létrejött szerződés alapján fennállott alperes ama kötelezettsége, hogy az általa szállított répamagból felperes által 1906. évben 200 kat. holdon termelt czukorrépát métermázsánként 2 K vételár mellett ettől átvegye és minthogy az átvételt kifejezetten megtagadta, a K. T. 351. §-a értelmében felperes jogosítva volt a termelt répát hites személy közreműkö­dése mellett nyilvános árverésen eladni és alperestől szenvedett kárának megtérítését követelni. A nem vitás tényállás szerint felperes az eladást a kereset­hez B) alatt csatolt tanúsítványban foglalt jegyzőkönyv szerint a kaposvári kir. közjegyző által foganatosított árverésen esz­közölte, melyen az elárverezett czukorrépát dr. A. E., az alpe­resi czég egyik igazgatója métermázsánként 1 K 60 f. vételáron vette meg és minthogy alperes a felperes által vonatkozóan kí­nált főesküt el nem fogadta, a kir. törvényszék beigazoltnak látja, hogy dr. A. E. a répát alperes részére vette meg. A kir. törvényszék a B) alatti tanúsítványban foglalt árve­rési feltételeket az A) alatti szerződési pontozatoknak a termelt czukorrépa átadására és átvételére vonatkozó rendelkezéseivel egybevetve, azt állapítja meg, hogy az árverés ezen utóbbi fel­tételek kitűzésével tartatott meg és minthogy e szerint az árve­rés azt eredményezte, hogy alperes az A) alatti szerződési pon­tozatoknak az átadásra és átvételre vonatkozó rendelkezései be­tartásával métermázsánként 1 K 60 f ért vette meg azt a czukor­répát, amelynek átvétele őt az A) alatti szerint 2 K vételár Gze­tési kötelezettségével terhelte, minthogy az árverés kedvezőtlen eredménye szerint alperesnek hátrányára nem vált és viszont az alperes szerződésszegése miatt szükségessé vált és részvételével megtartott árverés esetleges szabálytalansága nem biztosithatja az alperesre nézve azt az előnyt, hogy métermázsánként 40 f- rel olcsóbban vegye meg azt a czukorrépát, amelynek átvételére egyébként is kötelezve volt: a kir. törvényszék alperesnek az árverés állítólagos szabálytalansága miatt emelt kifogásai érdem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom