Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) IV. kötet (Budapest, 1911)

Hiteljogi Döntvénytár. 7 birt, magát mégis mérnöknek adta ki s igy őt megtévesztette. Ugyanis az F) alattiból megállapítható, hogy alperes a szolgálati viszonyt nem a most emiitett kifogások valamelyike miatt szüntette meg. Különben alperes nem tagadta felperes azon előadását, hogy felperesnek joga volt előbbi alkalmaztatási helyét olykép otthagyni, hogy 1907 deczember 1-én alperesnél az állás elfoglalása végett jelentkezelt volna. Az pedig, hogy felperes nem okleveles mérnök, jelentőséggel azért nem bir, mert alperes nem is állította, hogy a felperesnek nincs képessége és tudása annak ellátására, amire az alperes őt felfogadta, nem tagadta alperes, hogy szakaszmérnöki teendőkre nem okleveles mérnököket is felfogadnak és végül a felperes az F) a. levél szerint esetleg még egyszer alkalmazta volna, sőt a perben is az állítja, hogy a felperes szolgálatát nem akarta teljesíteni, — amiből következik, hogy az alperes az oklevél hiányát az alkalmaztatás akadályául nem tekintette, végül pedig minden alapot nélkülöz alperesnek azon vitatása is, hogy a 25%-os végkielégítési kikötése azt jelenti, hogy a szolgálati viszonynak bármely okból való megszüntetése esetén felperesnek nem a felmondási időre járó fizetésére, hanem csupán annak 25%-ára lehet igénye. Ugyanis alperes a felperest havi 500 K fizetéssel és a kiérdemelt összes fizetés után számított 25% végkielégítéssel alkalmazta, miből csak az következtethető, hogy ezen 25% a felperest a szolgálat megszűntekor a szolgálatban eltöltött idő alatt kiérdemelt fizetésének teljes összege után, a tényleg kiérdemelt fizetésen felül, mint végkielégítés illette volna meg, más szóval ez a 25%-os végkielégítés a felperes fizetésének kiegészítő részét képezte s igy az illetményének szerződésileg biztosított alkatrésze volt, ami figyelemmel arra, hogy az iparlörvény 97. §-a szerint a felmondás nélkül elbocsájtott alkalmazottat a felmondási időre járó összes illetmények megilletik, — a felmondási időre járó illetményeinek kiszámilásáuál figyelembe veendő. — Minthogy pedig annak megállapítása, hogy a felperes nem vitás illetményei miként értelmezendők s mi tekintendő oly illetménynek, amely felperest a felmondási időre járó illetmény czimén megilleti, — bírói mérlegelés tárgyát képezi, az e tekintetben felajánlott szakértői bizonyítás mellőzendő volt. Mindezeknél fogva tehát, tekintettel arra, hogy felperes részére, aki a nem vitás tényállás szerint önálló mérnöki teendők ellátására volt felfogadva, s igy fontosabb teendőkkel megbízott ipari alkalmazottnak tekintendő, — az ipartörvény 92. §-ának harmadik bekezdése a felmondási időt három hónapban állapítja meg, — a keresetben helyesen felszámított három hónapra járó illetményének megfizetésében alperes elmarasztalandó volt. (1909 január 28. 161/1909.)