Fabiny Ferencz (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) II. kötet (Budapest, 1909)

38 Hiteljogi Döntvénytár, szobában tartotta irodáját, mely utóbbi körülmény V. I. házmes­ter és neje vallomásával is bizonyítva van. Jogosult volt tehát az alperesnek az az eljárása, hogy ké­sőbb megtudva a való lényállást és ennek következtében a fel­perest hitelképesnek nem tartva, neki a kocsit hitelbe kiadni nem akarta. Ebből következik, hogy még az esetben is, ha az alperes a kocsi átadásában való késedelem esetére kötbért kötelezett volna is, azt megfizetni nem tartoznék. — Ha ;i vevő hitelképessége időközben aggályossá vált: az eladó a hitel­képesség feltevésében igért hitelezés daczára sem köteles az nrul hitelben kiszol­gáltatni: Dtár III. f. XXVII. 206.; nem köteles az ög}letet teljesíteni Dlár IV. f. III. 30. Ellenkező : I a következő esetet. 12. /. Az a veszteti haszon, amely azáltal áll elő, hogy a vevő a megrendelt árukat a késedelmes szállí­tás folytán haszonnal touább nem adhatta, a kése­delemmel nem kapcsolatos, és a teljesítéssel együtt nem követelhető. II. Hitelben eladásoknál az eladónak a vevő hitelképessége iránt előzetesen, nem pedig az ügylet megkötése után kell tájékozódnia, tehát a vevő vagyoni helyzetéről utóbb nyert kedvezőtlen értesilés öt a teljesítés megtagadására fel nem jogo­sítja. (Curia 1907 október 15. 466/906. v. sz. a. IV. p. I.) A lugosi kir. törvényszék: A kéréseinek annyiban helyt ári, hogy alperest kötelezi, hogy felperesnek 1682 K \eleiárnak meg­fizetése ellenében az árjegyzékben megjelölt áruczikkekel Lúgo­son átadja, kártérilésével azonban elutasítja a felperesi. indokok: Felperes az alperest 15K3 Kéri vásárolt áru czikkek szállítása iránt kötőit szerződés alapján szerződésnek teljesítésére, s amennyiben alperes a kikötött szállítási határidőre a szállítást nem teljesítené, avagy ez az idő a jelen per eldőlie előtt következnék be, 316 K kárnak megfizetésére is kérte kö­telezni. A szállítási határidő a jelen per folyama alatt állolt be. de alperes a szállilást nem eszközölte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom