Fabiny Ferencz (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) II. kötet (Budapest, 1909)

2 Hiteljogi Döntvénytár. alapítóit kártérítési igényét megszüntette-e az a körűimén)', hogy jogelődük betétösszegére nézve a részvénytársaság ellen nyitott csődben létrejött kényszeregyezség folytán részben és pedig 60 százalek erejéig kielégítést nyert? Nyilvánvaló tehát ezen Ítéletek tartalmából, hogy azokkal pusztán a felperesek kereseti (akloratusi) joga nyert megállapítást és igy a további birói döntés tárgyául maradi lenn az a kérdés, hogy alperesek a keresettel érvényesíteni czélzott követelés tekintetében felelősek-e felperesekkel szemben vagy sem? Ezt a felelősséget, vagyis alperesek kártérítési kötelezettségét felperesek arra alapították, hogy a takarékpénztár igazgatósági tagjai és ezek között alperesek a társaság tényleges vagyoni állapotának elpalástolása és a társasági hitelezőknek megtévesztése czéljából éveken át hamis mérlegeket terjesztettek elő, hogy állandóan elmulasztották a törvény és az alapszabályok értelmében az igazgatóság tagjait a társaság üzletvezetésének felügyelete és ellenőrzése tekintetében terhelő kötelezettségeket, és mulasztásaikkal lehetővé tették azt, hogy a társaság vagyonának nagyrésze a a Btk.-be ütköző cselekmények utján elidegenittetett, ami végeredményében a társaság romlását és azt idézte elő, hogy a betevők s ezek közt felperesek jogelőde betéteiknek a csődtömegből, illetve a kényszeregyezség folytán meg nem térült 40 százalék erejéig megkárosittattak. Ezeknek bizonyítása végett felperesek a büntető iratokra hivatkoztak. A büntető ügyben hozott jogerős Ítéletekben megállapittatott, hogy a k—i takarékpénztár részv.-társ. üzletében főkönyvek, számlák és folyószámla könyvek éveken át egyáltalán nem, részben pedig hamisan vezettettek aképp, hogy azokból a társaság vagyoni állapota és üzletének folyama fel nem derithető; az évi mérlegek pedig a veszteség és vagyonhiány leplezése végett 1893-tól állandóan hamis adatok felhasználásával aképp készíttettek, hogy a tartós vagyonhiány daczára folytonosan nyereséget tüntettek fel; hogy továbbá alperesek és volt igazgató társaik a kereskedelmi könyvek vezetéséről nem gondoskodtak, az üzlet vezetését pedig R. H. és R. L. ügyvezető igazgatóknak engedték át ; az intézet mérlegeit és könyveit részben egyáltalán nem, részben csak felületesen vizsgálták, s a felügyelet és' ellenőrzés elmulasztásával lehetővé vált az, hogy az ügyvezető igazgatók a társaság pénzeit részben saját czéljaikra fordították, a gondatlan üzletkezelés pedig a társaság bukását vonta maga után. Ezekből kétségtelen, hogy a k—i takarékpénztár csődje az üzletvezetés kellő ellenőrzésének és felügyeletének hiányára vezethető vissza. Az, aki idegen vagyon kezelésével van megbízva, a rendes kereskedő fokozottabb gondosságára van kötelezve, s igy al-