Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XIX. kötet 1914-1915 (Budapest, 1917)
/>ua(ipesti Kir. ítélőtábla. alkalmazott a próbaidő határozott tartama esetén is felmondás nélkül bármikor elbocsátható, sőt a szolgálatadu a próbaszolgálatba fogadásra sem kötelezhető. A próbára való felfogadás jellege és czélja ugyanis épen az, hogy az alkalmazott képességei és egyénisége felől a szolgálatadó tájékozódjék, az ily szerződés alapján tehát a szolgálatba fogadás és a meghatározott tartamú próbaidő bevárása tekintetében a szolgálatadó kötelezve nincs. (1914 nov. 11. G. 668. sz. a.) ;80. Annak a körülménynek, hogy a vasúti kézbesítő a felperes fiát, G. K.-t, a kereseti küldemény megérkezéséről az utczán, szóbelileg értesítette, nincs a perben jelentősége: mert az üzl. szab. 79. §-ának 1. pontja értelmében az értesítésnek a beadóállomás részéről az átvevőhöz posta vagy távbeszélő útján intézett közléssel vagy küldönczczel irásbelileg kell történnie. A küldöncz szóbeli közlése tehát, mely nem is magához az átvevőhöz intéztetett, semminemű joghatálylyal nem bir. Azonban a tényállás szerint a felperes átvevő a rendeltetési helyen feltalálható nem volt s a fuvarlevélben felperes lakhelye nincs megjelölve, tehát az üzl. szab. 81. §. 1. pontjában említett eset forog fenn s így a most idézett szakasz 3. pontja értelmében a vasút jogosítva volt az árút az állomáson az élőállatok elhelyezésére szolgáló rendes rakodóhelyen beraktározni s minthogy a meg nem támadott tényállás szerint a kérdéses rakodóhely kellő deszkakorláttal volt ellátva s onnan a keresetben említett tehén csak akként jutott a vágányokra, hogy a vonat zajától[megvadulva, a korláton átugrott, helyesen fejtette ki, hogy a vasút a rendes kereskedő gondosságával (üzl. szab. 81. §. 3. pont) járt el az árú elhelyezésénél s ezért alperest kártérítési felelősség nem terheli. A vasútnak az üzem veszélyességéből folyó objectiv felelőssége a peres esetben nem nyerhet alkalmazást, hanem csak szerzödésenkivüli viszonyban, holott a vasútnak a fuvarozási szerződésből folyó felelőssége tekintetében a fuvarozási szerződés és a díjszabás határozmányai irányadók. (1914 okt. 12. G. 691. sz. a.) 81. Helyesen mellőzte a felajánlott bizonyítást a felebbezési biróság, mert az üzletátvevő felelőssége független attól, hogy talál-e