Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVIII. kötet 1913-1914 (Budapest, 1916)

Rendszeres tárgymutató. LXXX1X. ség állandó megszakítására a nőnek jogos okul nem szolgálhat, B. 201. 159. Ideiglenes nőtartás nem igényelhető, ha a nő jogos okból távo­zóit is el férjétől, de későbbi tények folytán maga sem lát okot arra, hogy vissza ne térhessen és a térj is visszafogadni hajlandó, azonban a nő a tényleges visszatérést mégsem kísérli meg. Ko. 623. 485. Hogy a nő háztartása, nevezetesen a főzése az első héten a férjet ki nem elégítette, nem jogos ok arra, hogy nejének visszafogadását megtagadja. B. 166. 140. A vagyonkezelésből kizárt nő férjéhez való visszatérést jogosan tagadja meg. N. 754. 663. A habár jogos ok nélkül külön élő nőt a férj háztartásába vissza­venni tartozik. T. 1034. 867. Midőn a térj neje ellen elkövetett sértését megbánva, azt jóvá­tenni igyekszik akként, hogy nejét ismételten felkeresi és kéri, hogy térjen vissza hozzá, majd abbeli kérelmét a tárgyaláson is előterjeszti, ezután a különélés jogosultsága megszűnik, hacsak a nő oly ténykörül­ményeket nem igazol, melyek a visszatérés megtagadását, vagy annak feltételhez kötését jogosulttá tehetik. P. 823. 717. A különélő nő férjéhez bármikor visszatérni jogosítva van, s a férj a visszatérni hajlandó feleségét visszafogadni köteles, hacsak oly körülményeket nem igazol, a melyek a vissza nem fogadás jogos indo­kául szolgálhatnak. B 220. 170. Nőtartás. M. 700. 607. 707. 612. 722. 623. A nőtartás mértékének meghatározásánál figyelembeveendő körül­mények. Ko. 615. 473. A nőtartásdíj fizetésének kötelezettsége abból a szempontból bírá­landó meg, hogy a nő megélhetése a saját vagyonából és keresményt­bői biztosítottnak tekinthető-e? Sz. 937. 800. Hogy a nőnek magánvagyona van, nem mentesíti a férjet a tar­dásdíj fizetésének kötelezettsége alól, csupán a tartásdíj mennyiségének megállapításánál veendő figyelembe. T. 1007. 852. Azon az alapon, hogy a nő személyes keresetéből a saját lét­fenntartásáról gondoskodni képes, a térj a nőtartás fizetése alól teljesen fel nem menthető. Sz. 960. 816. Tartásdíj olyan mérvben ítélendő meg, hogy a nő életfenntartása biztosíltassék. Sz. 960. 816. Amennyiben a nő, az ő társadalmi helyzetének megfelelő saját jövedelemmel bír. részére ideiglenes tartás meg nem Ítélhető. B. 116. 115. Tartásdíjnak az életszükséglethez mért (elemelése az anyagi jog­szabályokkal nem ellenkezik. B. 211. 165. Az a jogszabály, hogy a felek vagyoni viszonyainak változtával a tartásdíj összege felemelhető, vagy leszállítható, ellenkező kikötés hiá­nyában a bírói egyességgel megállapított tartásdíj összegére is alkal­mazandó. Sz. 921. 791.

Next

/
Oldalképek
Tartalom