Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVI. kötet 1911-1912 (Budapest, 1913)

Budaprsti kir. ítélőtábla. 77 óta lejárt részletének letétbehelyezésére kérte az alperest kötelezni. A meg nem támadóit tényállás szerint a végrehajtást szenvedő fizetésének lefoglalható részére a felperes képviselte végrehajtatókat megelőzőleg már más hitelezők vezettek foglalást; ezeknek követelései azonban ki lettek elégítve harmadik személyek által a végrehajtást szenvedő részére rendelkezésére bocsájtott összeggel, a minek ellenében a végrehajtást szenvedő alperes részéről őt megillető jövőbeli illetményeiből évi 6000 koronát engedményezett rájuk a kifizetett követelések teljes törlesztése czéljából; az esedékessé vált összegeket azóta az alperes nekik — az engedményeseknek fizeti. A kir. törvényszék azon az alapon, hogy az engedményesek által a végrehajtást szenvedő részére rendelkezésére bocsájtott összeg egyjelentőségű azokkal a követelésekkel, a melyek ebből kielégíttettek, az alperes által az engedményeseknek teljesített fizetéseket olybá vette, mintha azon hitelezők részére történtek volna, a kik kielégíttetésük előtt a felperest megelőzték a végrehajtást szenvedő fizetésére kieszközölt letiltásban s így az engedményesek törvénynél fogva rangsorozati elsőbbségre tarthatnának igényt (cessio legális). Nem vitás, hogy ezek a hitelezők kielégíttetvén, egyszerűen feloldották a végrehajtást szenvedő illetményére vezetett letiltást, a nélkül, hogy hitelezői jogukat az engedményesekre átruházták volna. Ilyen tényállás mellett a felebbezési bíróság döntése az anyagi jogba ütközik. Az alperes nem volt jogosítva az esedékes fizetési részletek birói letétbe helyezése helyett azokat a végrehajtást szenvedő engedményeseinek fizetni, mert az engedményesek és a korábbi foglaltatok között nem történvén sem törvény sem szerződés alapján jogátháramlás, a korábbi foglaltatok jogai a fizetés folytán elenyésztek és nem szállottak át az engedményesekre. A végrehajtást szenvedő és az engedményesek közti jogügylet alapján pedig az utóbbiak legfelebb csak követelési jogot szereztek a végrehajtást szenvedő ellen, de nem egyúttal végrehajtási jogot, annál kevésbé elsőbbségi igényt a végrehajtási kielégítéshez. Ennek folytán tárgytalanná vált ugyan a felperesnek a perköltségekről tett rendelkezés miatt emelt panasza, még is szemben a felebbezési bíróságnak vonatkozó téves indokaival, a kir. ítélőtábla a saját álláspontját abban jelzi, hogy a felperes ügygondnok a végrehajtási tömeg megszerzése tekintetében a végrehajtatok érdekében, mint a képviseletükre jogosított ügyvéd