Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVI. kötet 1911-1912 (Budapest, 1913)

Budapesti kir. ítélőtábla. 35 sére és erről a megbízónak is tudomása volt, a mely esetben a díjazás hallgatólag kikötöttnek tekintendő. A kereskedelmi törvény annyiban tartalmaz a fenti szabálytól eltérő rendelkezést, hogy a 284. §. értelmében a kereskedő az üzleti körében mások részére teljesített szolgálatokért előleges kikötés nélkül is követelhet díjazást. Ennek a jogelvnek folyománya a kereskedelmi törvénynek az alkuszokra vonatkozó intézkedése, melynek értelmében az alkuszt közbenjárásáért külön megállapodás vagy azt pótló helyi szokás hiányában az 547. §-ban meghatározott jutalomdíj illeti meg. Ugyanis ezt a kivételes jogot a törvény az alkusznak, mint kereskedőnek adja meg, mert a K. T. 534. §-ában foglalt meghatározás szerint alkusz az, a ki ügyletek közvetítésével iparszerüleg foglalkozik s ennélfogva a K. T. 3. §-a értelmében az alkusz mindenkor kereskedőnek tekintendő. Felperes azonban a kereskedelmi jog értelmében nem alkusz, mert az irányadó tényállás szerint ügyletek közvetítésével nem foglalkozik iparszerüleg s egyébként sem kereskedő, hanem ügyvédjelölt. Téves ennélfogva az a jogi álláspontja, hogy őt, mint alkuszt, a törvény alapján megilleti a közvetítői díj. Felhozta ugyan felperes azt is, hogy a kereskedelmi szokás szerint a pénzintézetek oly közvetítőknek is fizetnek províziót, a kik nem hivatásos alkuszok s nem is kereskedők s panaszolja azt, hogy a felebbezési bíróság jogszabály megsértésével mondotta ki, hogy ilyen kereskedelmi szokás nem létezik. De ez a panasz sem alapos, azért, mert a felebbezési bíróság döntése az alapul vett szakvéleménynyel nem áll ellentétben. K. J. tanú pedig, kinek vallomására a felperes felülvizsgálati kérelmében utal, a vonatkozó vallomási jegyzőkönyv szerint nem beszélt általános kereskedelmi szokásról, csak az alperes üzleti gyakorlatáról. Felperes azonban nem alapíthat jogokat arra, hogy az alperes másoknak — nem kereskedőknek is — szokott fizetni províziót, hanem csak akkor hivatkozhatnék sikerrel az alperes üzleti gyakorlatára, ha ily gyakorlat a peres felek közt is kifejlődött volna. Erre pedig nincs a perben adat, mert az iratokból nem tűnik ki, hogy felperes egyáltalában kapott volna valamikor az alperestől közvetítési dijat. A megbízás nélküli ügyvitelre alapított érvelés is téves jogi felfogásból indul ki. Megbízás nélküli ügyvivőnek ugyanis az 3*