Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XIII. kötet 1908-1909 (Budapest, 1911)

182 Budapesti kir. ítélőtábla. tegye, nem fogja a versenyhiányt kiaknázni és ígérni fog oly összeget, melynél fogva felüligérettől tartani nem kell, másrészt lehetővé teszi, hogy ujabb verseny keletkezzék és az ingatlan az első árverésen elértnél esetleg tetemesen magasabb vételáron keljen el. Kitűnik ebből, hogy az utóajánlat be nem adása iránti megegyezés ép úgy az árverés eredményének csökkentésére vezethet, mintha ily megegyezés az árverésen vételtől való tartózkodást illetőleg létesül. A kir. Ítélőtábla tehát a felebbezési bíróság ellenkező álláspontját nem teheti magáévá. Hogy azonban az utóajánlat be nem adását czélzó megállapodás a jó erkölcsökbe ütközőnek minősüljön, kell hogy az illetéktelen haszon nyerésére irányuljon. Ez utóbbi szempontból kiindulva pedig a kir. Ítélőtábla a maga részéről sem találja alperesnek a «turpis causára» alapított kifogását elfogadhatónak. A nem vitás tényállás szerint ugyanis a felperes szövetkezet az árverésen eladott és utóbb alperes által megvett ingatlan árverésének eredményét illetőleg mint jelzálogos hitelező volt érdekelve, utóajánlat beadása tőle tehát, nem mint az ingatlant megvenni szándékozótól volt várható, hanem mint hitelezési ügyletekkel üzletszerűen foglalkozó pénzintézetnek az utóajánlat előterjesztése nyilván abból az okból lehetett érdekében, hogy magasabb vételár elérésével követelése kielégítését biztosítsa. Ha már most felperes ezt az érdekét alperes ajánlatával, mely arra irányult, hogy az A) alatti okiratban jelzett követeléseket készpénzzel kifizetve magához váltja, jobban látta biztosítva, mint a koczkázattal járó utóajánlattal, saját jogos érdekét a többi jelzálogos hitelezők és az ingatlan tulajdonosának érdeke elébe helyezhette és alperes ajánlatát elfogadhatta a nélkül, hogy ezzel a jó erkölcsökkel ellentétbe jutott volna. (1908 nov. 6. G. 482. Sz. a.) 140. Ha a kötelezvény az adós birtokában van, a vélelem a mellett szól, hogy a hitelező követelése megszűnt és ezzel a vélelemmel szemben a hitelezőt terheli annak a bizonyítása, hogy a követelés fennáll. (1908 nov. 17. G. 487. sz. a.) 141. A tényállás szerint a felperes közvetítése folytán megszavazott kölcsönöket az alperes azért nem vehette igénybe, mert