Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

7 (J Budapesti kir. ítélőtábla. tember és október hónapokra járó fizetéshez való igényét jogos­nak Ítélte, a fentebb megjelölt anyagi jogszabály téves alkalma­zásán alapszik: az alperes felülvizsgálati kérelmének ide vonat­kozó részében a S. E. Törvény 185. §. a) pontja alapján helyt adni s felperest felülvizsgálati kérelmével egészen elutasítani kel­lett. Egyúttal tekintve, hogy annak megállapításából, miszerint felperes 1904 augusztus 2-án törvényes ok nélkül lépett ki a szol­gálatból, nemcsak az következik, hogy a felmondási időre járó fizetést nem követelheti, de az is következik, hogy az augusz­tus 1-én fizetés gyanánt kapott 195 koronának az augusztus '% utáni időre járó meg nem szolgált részét visszaadni köteles; tekintve, hogy két napra, a 200 korona havi fizetésnek "3/3i-ed része, 12 kor. 90 fillér esik s ennek a 195 koronából levonása után 182 korona 10 fillér marad, tehát ezt az összeget felperes alperesnek visszaadni köteles; tekintve továbbá, hogy annak meg­állapításából, miszerint alperes a felperesnek «jutalom»-ként ígért összeget ettől megvonhatta, nemcsak az következik, hogy felpe­resnek e czimen Vso kor. iránt támasztott követelése jogtalan, de az is, hogy az ily czimen előlegül kapott 120 K-át, vagyis a fentebb említett 182 kor. 10 fillérrel együtt összesen 302 kor. 10 fillért alpe­resnek visszatéríteni köteles. A felebbezési biróság Ítéletét e sze­rint a per főtárgyát illetőleg megváltoztatni kellett. A per, feleb­bezési és felülvizsgálati költségek megszüntetése iránt tett intéz­kedést— jóllehet az alperes felette csekély részben vesztes— indo­kolja az, hogy a perre s a peres felek közt kitört egész viszályra alperesnek ama jogtalan ténye t. i., hogy felperest bírságolta, adott okot, e szerint pedig a per okozójának ő levén tekintendő, ellenfele ő vele szemben a költségek megtérítésére nem köte­lezhető. 40. Az adós hivatalnok végrehajtáson kívül fizetéséből az 1881 : LX. t.-cz. 54. és 60. §-ának korlátozása nélkül engedhet levonást. Államvasnti nyugdíjjárulék elsőbbségének kérdése a foglaltató hitelezőkkel szemben. (1906 október 4. II. G. 103. sz. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom