Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

Budapesti kir. ítélőtábla. 39 mint szöv.) a lefoglalt ingókra vonatkozó oly joga, mely anyagi tartalmánál fogva alkalmas arra, hogy végrehajtató kielégítési jogát kizárja. Az 1903 július 22-én felperes és K. J. végrehajtást szenvedett és neje közt létesült, a kereset alapjául szolgáló és a tényállás szerint alakilag és tartalmilag valódi megállapodás 4. és 9. pontjai értelmében K. J. és neje egyetemleg arra kötelezték magukat, hogy felperesnek 11522 K 16 f. tőkét, ennek 1903 július 1-étől számítandó 6% kamatát úgy 856 K lejárt kamatot 100 K illetve 1904 január 1-étől kezdve 150 K-ás havi részletekben megfizetik és e követelés biztosítására K. J. átengedte felperesnek M. Ö.-től járó fizetésének havi 100 illetve 150 koronányi részét, mindaddig, míg felperes követelése a megállapodás illetve az annak alapját képező birói egyezség értelmében egészben kifizetve nem lesz. Ez a jogátruházás pedig hatályosnak tekintendő, mert nincsen oly jogszabály, mely kizárná a szerződésen alapuló követelés engedményezését az esetben, ha a követelés érvényesíthetése mig csak teljesítendő ellenszolgáltatástól vagy egyéb feltételtől függ. Alperesnek ide vonatkozó panasza tehát alaptalan. Kérdés már most, hogy felperesnek K. J. fizetésére a C) alattival szerzett joga, mennyiben zárja ki alperesnek ezen fizetésből végrehajtás útján való kielégítését. A felebbezési bíróság tényként megállapította, kogy K. J. M. Ö.-től havi 300 K fizetést húz és hogy ebből a fizetésből a C) alatti alapján M. Ö. felperesnek havi 150 K-t szolgáltat ki. Jóllehet téves a felebbezési bíróság az a jogi álláspontja, mintha a C) alattiban foglalt engedmény hatályosnak azért volna csak tekinthető, mert K. J. fizetésének a Végr. T. 61. §-a értelmében lefoglalható részét meg nem haladja és mintha engedménynek csakis a fizetés lefoglalható részét illetőleg volna helye, téves pedig az az álláspont, mert a Végr. T. 60. §-ban foglalt korlátozás a magánalkalmazásban levő személyekre ki. nem terjed és egyébként sem létezik oly jogszabály, mely a magán alkalmazottakat a fizetésök feletti rendelkezésben bármily irányban is korlátozná, mégis kiindulva éppen a fenti tényállásból a kir. ítélőtábla és a C) alattiban foglalt engedményt úgy értelmezi, hogy azzal K. J. a Végr. T. 61. §-ában biztosított kedvezményről lemondani nem kivánt, hogy tehát felperesre fizetésének csak lefoglalható részét ruházta át. Ily körülmények közt pedig felperes előbb szerzett jogát illetőleg nem