Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. X. kötet 1905-1906 (Budapest, 1907)

Budapesti kir. Ítélőtábla. 9 ily állapotban a szemle eredményre amúgy sem vezetett volna, a tényállás e tekintetben tehát szintén megállapíttathatott volna. Minthogy pedig a S. E. 204. §-ának 3-ik bekezdése szerint a felülvizsgálati bíróság feloldó határozatában elfoglalt álláspont az alsó bíróságot kötelezi, s a felebbezési bíróság az újabb eljárás­ban és határozathozatalnál a tényállást ennek az álláspontnak megfelelően tartozik megállapítani még akkor is, ha az újabb Ítélethozatalnál oly ténykörülmények merültek fel, melyek követ­keztében a felülvizsgálati bíróság által megállapítani kivánt ténye­ket lényegeseknek nem tartja, a felebbezési bíróság a tényállás hiányos megállapítása következtében lényeges eljárási szabályt sértett. Panaszolta még felperes még azt is, hogy az alperesi beismerés visszavonása következtében tett tiltakozása és ezzel kapcsolatban tett fontos és lényeges tényállításai és kérelmei jegyzőkönyvbe nem vétetvén, azokat a jegyzőkönyvhöz csatolható külön irattal kívánta megállapíttatni, azonban e kérelme meg­tagadtatott. Az 1905. évi május hó 4-én felvett jegyzőkönyvből kitűnik, hogy felperes a jegyzőkönyvhöz ily külön iratot csatolni kivánt, azonban az annak tartalmánál fogva el nem fogadtatott. A bíróságnak a S. E. 160. §-a értelmében a meg nem felelő irat csatolásának megtagadásához joga van ugyan, azonban Ítéletében az irat tartalmának körülírásával, a megtagadás indokait kifejteni köteles. Minthogy pedig a felebbezési bíróság e kötelezettségé­nek meg nem felelt, ez által is lényeges eljárási szabályt sér­tett meg. 7. Az a jogszabály, hogy a haszonbérlő a használatot a gazdasági év végén köteles az árverési vevőnek át­engedni, nem alkalmazható akkor, ha az árverési fel­tételek másként rendelkeznek. Az árverési feltételekben foglalt rendelkezés meg­változtatásának az árverés megtartása után nincs helye. (1905 november 24. I. G. 297. sz. a.) A kir. Ítélőtábla: Az 1881 : LX. t.-cz. 181. §-a szerint oly esetben, midőn az elárverezett ingatlan haszonbérbe van adva, a haszonbérlő a használati jogot csak az árveréskor folya­matban levő gazdasági év végével tartozik átengedni, azonban e

Next

/
Oldalképek
Tartalom