Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. X. kötet 1905-1906 (Budapest, 1907)

4 Budapesti kir. ítélőtábla. Ezek alapján, valamint figyelemmel arra, hogy a költség viselése kérdésében az intézkedés a véghatározatra tartozik, véghatáro­zatot pedig a felebbezési bíróság a fent előadottakból folyóan csak a fenti rendelkezés folytán hozhat, az alperes felülvizsgá­lati kérelmének e rendelkezés szerint helyt adni kellett. (Rendel­kező rész: a kir. ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyt ad, a felebbezési biróság Ítéletének azt a részét, mely szerint az alperes perujítási kérelmének hely nem adatott, megváltoztatja, a perujítási kérelemnek helyt ad s ennek következtében a felebbe­zési biróság ítéletének a költségről intézkedő részét hatályon kívül helyezve, utasítja a bíróságot, hogy a perujítási kereset érdemében a költségre s a felülvizsgálati eljárás megállapított költségének viselésére is kiterjedő új ítéletet hozzon). 3. A megbízott eljárásáért ÍI megbízó felelős. Kártérítés forgalmon kívül helyezett külföldi pénz felváltása alapján. A kártérítés megosztása mindkét fél gondatlansága esetében. (1905 október 26. I. G. 246. sz. a.) Tényállás: Az alperes kávéházában egy ismeretlen vendég kávé­házi tartozásának kiegyenlítésére százdolláros pénzt adott át alperesnek. Az alperes a pénzt felváltás végett R. R.-nek adta át. R. felpereshez for­dult, a ki a pénzt 480 K-val beváltotta. Az alperes követelését a 480 K-ból levonta, a többit az ismeretlen vendégnek visszaadta. Midőn ez a kávé­házból eltávozott, akkor tünt ki, hogy a százdolláros pénz forgalmon kívül van helyezve, ezért értéktelen. A felperes a 480 K kárát követeli az alperesen, a kit a felebbezési biróság a kereset értelmében marasztalt. A kir. Ítélőtábla: A pénzt, melyet az ismeretlen alperes kávéházában vendégi tartozásának kifizetése végett alperesnek átadott, alperes vette át és azt felváltás végett R. R.-nek alperes adta át, ebből pedig helyesen vonta le a felebbezési biróság azt a jogi következtetést, hogy R. R. a pénz felváltása tekinte­tében alperes megbízottjaként járt el, mert alperes az említett százdollárost fizetésként átvévén, annak tulajdonosává vált, s a felváltás már alperes részére történt. Minthogy pedig a meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom