Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. VIII. kötet 1903-1904 (Budapest, 1905)

7(1 Budapesti kir. ítélőtábla. lehettek volna s annak, hogy azok 1902 szeptember hó 6-án még Budapesten voltak, az az oka, hogy az egyik rakományt, mely útközben a homlokoldalon megcsúszott, igazítani kellett. Előadta továbbá, hogy a Wien-St. E. G. állomáson a fuvarlevél-másodpéldányokkal az árú kiváltása végett jelentkezett E. R.-nak az árút azért nem adták ki, mert őt ismerték s így tudták, hogy nem a czímzett E. S. a jelentkező. l/F. alatt csatolta a szab. osztrák-magyar államvasut-társaság szolgálati utasítását, melyet a opályaudvaron marad» rendeltetéssel feladott árúk kiadásánál követendő eljárás tárgyában kibocsátott. Felperes tagadta, hogy WienSt. E. G. állomáson E. R.-ot ismerték s tagadta alperesnek az egyik rakomány igazítására vonatkozó előadását. Előadta, hogy vannak úgynevezett ^rendelkezési állomások)), melyeken a tehervonatokat szétszedik s az árúk rendeltetési helye szerint újból összeállítják s hogy a rendelkezési állomások előre értesíttetnek, hogy milyen teherkocsik fognak érkezni. A jelen esetben Budapest, Érsekújvár, Galanta, Lipótvár és Trencsén voltak a rendelkezési állomások, mehyek az utólagos rendelkezésről értesíthetők lettek volna. Abban egyetértettek a felek, hogy a feladó állomás az utólagos rendelkezést a fuvarlevelek másodpéldányára nem vezette reá. II. A kir. törvényszék az elsöbiróság ténybeli megállapításait elfogadta, mert a felek azokat helyeseknek elismerték. A felperes által állított annak a körülménynek, hogy ő az utólagos rendelkezés tárgyában 1902 szeptember 3-án és szeptember 4-én F. M.-nak sürgönyzött s a csengődi állomás főnöke a sürgönyöket nem kézbesítette, a vasút ellen folyó jelen perben súlyt tulajdonítani nem lehet, mert a vasút a magántáviratok felvétele és leadása körül a posta megbízottjaként jár el, a mennyiben tehát a sürgönyök kézbesítésének elmulasztása való és felperes ez által károsodott, úgy kártérítést nem a vasúttól, hanem a postától követelhet. Nincs jelentősége annak sem, hogy az utólagos rendelkezés a fuvarlevelek másodpéldányára reá nem vezettetett, mert bár az Ü. Sz. 64. §. 6. pontja ezt előírja, a IX. póthatározmányból kitűnik, hogy az utólagos rendelkezést a feladó tartozik a fuvarlevél másodpéldányára vezetni; a felperes tehát abból, hogy ő, illetve megbízottja ezt tenni elmulasztotta s a vasút ettől eltekintve foganatosította az utólagos rendelkezési, az alperes ellen jogot nem származtathat Ezeket elörebocsátva, a kir. törvényszék tévesnek találta az elsöbiróságnak azt a felfogását, hogy az utólagos rendelkezés megtételére szolgáló s az F) mellékletben megállapított űrlapot a vasút tartozik kitölteni. Ugyanis: az Üzl. Szab. 64. §-ának 3. pontja szerint a feladó utólagos rendelkezéseit a feladó állomás csak közvetíti, a most idézett szakasz 6. pontjához tartozó VIII. póthatározmány pedig «a feladó által írásbehleg teendő rendelkezésekéről szól, kétségtelen tehát, hogy az utólagos rendelkezés megtételére szolgáló űrlap kitöltése a feladó kötelessége. Annak, hogy a 64. §. 6. pontja megköveteli, hogy a feladó az utólagos rendelkezést aláírja, nem az az értelme, hogy a vasút a feladó aláírását elegendőnek tartja s a nyilatkozat kitöltéséi magára vállalja, hanem az, hogy a feladó valódi aláírása szükséges, a mely a feladó nyomtatott vagy bélyegzett jegyzésével nem helyettesíthető.