Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. II. kötet 1895-1898 (Budapest, 1899)

210 alatti levélben a bútorok kijavítására, vagy azok kicserélésére késznek nyilatkozott, alperes pedig felperesnek ezt az ajánlatát 3. NB) alatti levelében elfogadván, megbízottjai által az eredetileg megrendelt sima bútorok helyett értékesebi) faragott bútorokat választott ki, de ezeket felperes 2. NB) alatti levele szerint csak azon feltétel alatt volt hajlandó alperesnek átengedni, ha ez neki 30 írt kárpótlást fizet, mit tenni alperes hajlandó nem levén, a bútorok kicserélése elmaradt. A felebbezési bíróság ebből a tényállásból arra a jogi következtetésre jutott, hogy a peres felek közt a NB) és 2. NB) alattiakkal, az eredetileg létrejött vételi ügylet helyébe lépő ujitás létesült, a mely mellett az előbbi ügylet hatályát vesztvén, abból felperes már jogokat nem érvényesíthet, az újított ügylettel magára vállalt uj kötelezettségét pedig be nem töltvén, alperestől sem köve­telhet teljesítést. Az, hogy a peres felek a fentebb megállapított fényeikkel egymás irányában mily terjedelmű kötelezettséget vállal­tak és hogy azok a tények birnak-e azokkal az alkatelemekkel, melyek valamely jogügylet létesüléséhez megkívántatnak, jogkérdés lévén, felülvizsgálat tárgyát képezi, és a felülvizsgálati bíróság ala­posnak fogadta el felperesnek felülvizsgálati kérvényében felhozott azt a panaszát, hogy a felebbezési bíróság a NB) és 2. NB) és 3. NB) alatti levelek téves értelmezésével és a szerződésekre vonatkozó anyagi jogszabályok figyelmen kívül hagyásával mondta ki azt, hogy a peres felek közt az eredetileg létrejött vételügylet újítás által hatálytalaníttatott, hogy a peres felek közt újítási jogügylet jött létre, és hogy felperes az ebben elvállalt kötelezettségének eleget nem tett. Ugyanis általános jogelv az, hogy szerződést a létesítendő jogügyletben résztvevő személyeknek csak egyező akaratnyilvání­tása eredményezhet; jogszabály az is, hogy valamely ajánlat c sak akkor tekinthető elfogadottnak, ha az elfogadás az ajánlatnak meg­felelően történik. Felperes NB) alatti levelében arra tett ajánlatot alperesnek, hogy az ennek részére szállított bútorokat kijavítja, vagy ha alperesnek úgy tetszik, az alperes által választható más bútorral kicseréli. Alperes a bútor kicseréléséi-e vonatkozó ajánlatot fogadta el, úgy azonban, hogy megbízottai által a megrendelt sima bútorok helyett azoknál értékesebb faragott bútort választott. A NB) alatti ajánlat ugyan a választást a bútorok minőségének meghatáro­zása nélkül alperes szabadságára hagyja, de épen mivel a kiválasz­tandó bútorok értéke és minősége előre meghatározva nem lett, és ily esetben a vételi ügyletre vonatkozó anyagi jogszabályok értelmé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom