Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam II. kötet (Budapest, 1949)

Perjogi döntvénytár + Miután az eljárás felfüggesztésének következtében az ügy érdeméig érintő pervezető intézkedést sem lehet tenni, ennélfogva sem sértett jogszabályt a fellebbezési bíróság, amidőn az elsőbíróság határozata ellen benyújtott fellebbezések másodpéldányait az ellenérdekű felekkel nem közölte. A kisajátítást szenvedőnek erre irányuló panasza tehát alaptalan. Az eljárás felfüggesztésének — ellentétben az eljárás félbesza­kadásával — visszaható hatálya nincsen. Ezért az elsőbíróság határozata nem helyezhető hatályon kívül azon az alapon, hogy az eljárást már az elsőbíróság határozatának meghozatala előtt fel kellett volna függeszteni. A kisajátítást szenvedőnek ez irányú kérelme tehát ez okból teljesíthető nem volt. Az időközben hatályba lépett 2.480/1948. Korm. számú rendelet szükségtelenné teszi az iratok nyilvántartását, miért is a Kúria az erre vonatkozó rendelkezést is mellőzte. Kúria, P. V. 711/1948. — 1948 március 25. I. (Pp. 269. § 1876: XVI. tc. 1. §, 1.003. E. H.) Bizonyítási teher végrendelet alalci érvénytelenségének kimondása iránti perben. II. (Pp. 535. § M. T. J. 1.953.) A felülvizsgálati eljárás során új végrendelet-megtámadásiok nem hozható fel. Indokolás. I. A bírói gyakorlat szerint azoknak az alakszerűségeknek' a megtartását, amelyeknek megtartása magán az okiraton igazolva van, rendszerint nem kell bizonyítani, hanem a bizonyítás azt a felet terheli, aki az okiraton meglevő tanúsítással szemben azt állítja, hogy az említett alakszerűségeket a végrendelkezés alkalmával mégsem tartották meg, hogy tehát az azok megtartását tanúsító kijelentés tartalma, valótlan. Ezzel összhangzásban a bírói gyakorlat szerint ahhoz, hogy a végrende­leten igazolt törvényes alakszerűségek valóságos betartása megállapítható legyen, nem szükséges, hogy a végrendeleti tanuk kihallgatásuk alkal­mával mindannyian egybehangzóan vallják az említett, az okiraton igazolt, alakszerűségek valóságos betartását. Az idézett bírói gyakorlatnak megfelel a fellebbezési bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a törvényszábta kellékekkel ellátott írásbeli végrendelet nem érvényteleníthető egyedül a miatt, mert a ki­hallgatott tanuk nem mindannyian bizonyították az alaki kellékek meg­tartását, hanem e végett az volna szükséges, hogy a tanuk vallomásával egyenesen megcáfoltassék a végrendeleti záradéknak a tartalma, amely­ből az alaki kellékek megtartása kitűnik. -Oeriogi döntvénytár, 6 82.

Next

/
Oldalképek
Tartalom