Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)
132. Az adásvételi szerződésnek'egyebekben hatályos létrejötte esetében, de a gazdasági albizottság tudomásulvétele iránti eljárás hiányában a bíróság marasztalás mellőzésével megállapítja, hogy az alperesek és a felperesek jogelődje között az elsőbíróság ítéletében megjelölt ingatlanra vonatkozóan a magánjog szabályai szerint jelenleg is hatályban levő adásvételi szerződés jött létre s ennek folyományaként a felperesek a közigazgatási hatóság tudomásulvételétől feltételezetten tűrni tartoznak, hogy az alperesek tulajdonjoga erre az ingatlanra telekkönyvileg bekebeleztessék 117 Perfüggőség. (Pp. 147. §-a.) 63. A m. Kúria a fellebbezési bíróságnak azt a döntését, hogy akár a házastársak által egymás ellen indított, akár bármelyik házasfél által a másik házasfél ellen különböző jogalapon folyamatba tett bontóperek között perfüggőség nem keletkezik — helyesnek találta 36 130. I. (Ht. 80. § 6800/1945. M. E. sz. r. 4. §.) A két jogszabály alapján indított két fajta bontóper között perfüggőség nincs, az egyik alapon indított bontóper folyamatban léte ellenére a másik alapon új kereset indítható 111 Pergátló körülmények (Pp. 180—184. §-ai.) 3. A városi közműveli vezetésével megbízott személynek nem eskü vagy fogadalomtétel kötelezettségével történt alkalmaztatásából a felmondás idejére érvényesített járandósága polgári bíróság hatáskörébe tartozik. Közszolgálati alkalmazott fogalma 6 1 í (i. A felperes tehén kiadására irányuló keresete tulajdonjogra alapított birtokkereset, amellyel szemben alperes azzal védekezik, hogy a felperes tulajdonjoga a Nemzeti Bizottság intézkedése folytán elenyészett és illetőleg reá szállt. Ez a körülmény nem pergátló ok, hanem az érdemi döntést irányító körülmény 97 4. A 7590/1945. M. E. R. 8. §-a értelmében a zsidók által az 1600. és -Í650/1944. M. E. R. folytán a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok vagy baloldali magatartás folytán elvesztett üzlethelyiségek, berendezési (felszerelési) tárgyak, valamint áru- és anyagkészletek visszabocsátása tárgyában érvényesíthető követelések tekintetében peres eljárás kizárásával az illetékes járásbíróság mellett alakítandó döntőbizottság határoz. A pergátló körülményt az eljárás bármely szakában hivatalból figyelembe kell venni 7 IX