Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)

bírálása elől. Ehhez képest a viszontkereset érdemleges másodbírósági határozat hiányában, érdemben elbírálható nem volt. Ezért a fellebbezési bíróság ítéletét az utóbb említett viszontkereseti kérelemre vonatkozó részében fel kellett oldani. (Kúria, P. V. 2681/1946/11. sz. — 1947 február 11.) 154. Pp. 222. §. A Pp. 222. §-ának idevonatkozó rendelkezése csak az esetre engedi meg az elkésetten előterjesztett bizonyítás mellőzését, ha az ily elkésett előterjesztésben egyben perelhúzási szándék is meg­nyilvánul. A felperesnek abban a tényében azonban, hogy ő bizonyí­tékait nem egyszerre, hanem fokozatosan és szükséghez képest ter­jesztette elő, a perelhúzási szándékot megállapítani nem lehet. (Fel­oldás.) Indokolás. A felperes a perben bizonyítani kívánta azt a perdöntő tényelőadását, hogy az alperes vele házasságon kívül született gyermekének fogamzási ideje alatt nemileg érintkezett és huzamosabb ideig vele szerelmi viszonyt is folytatott, evégből a perfelvételi tárgyaláson két tanura hivat­kozott. E tanubizonyítás eredménytelenségére tekintettel a bizonyítékot nem szolgáltató tanúvallomások elhangzása után a felperes még a felek esküre bocsátása előtt további bizonyítást ajánlott fel, aminek a felvételét a Pp. 222. §-ára hivatkozással úgy az első, mint a fellebbezési bíróság mellőzte. A bizonyítási indítványnak ez a figyelmen kívül hagyása azonban jogszabálysértéssel történt. A Pp. 222. §-ának idevonatkozó rendelkezése ugyanis csak az esetre engedi meg az elkésetten előterjesztett bizonyítás mellőzését, ha az ily elkésett előterjesztésben egyben perelhúzási szándék is megnyilvánul. A felperesnek abban a tényében azonban, hogy ő bizo­nyítékait nem egyszerre, hanem fokozatosan és szükséghez képest terjesz­tette elő, a perelhúzási szándékot megállapítani nem lehet. (Feloldás.) Minthogy pedig a felperes által az elsőfokú eljárás során, majd fel­lebbezésében megnevezett tanúink kihallgatása nélkül megállapított tényállás alapján a pert érdemben eldönteni nem lehet, — a fellebbezési bíróság ítéletét a P. 543. §. 2. bekezdése alapján feloldani és a fellebbezési bíróságot a felülvizsgálati eljárás költségeire is kiterjedő újabb határozat hozatalra kellett utasítani. (Kúria, P. III. 1858/1946. sz. — 1947 január 16.) 144

Next

/
Oldalképek
Tartalom