Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)

esetben, amikor az érvényesíteni kívánt más bontóok a H. T. 83. § ában megállapított rövid elévülési idő alá esik. A fellebbezési bíróság tehát a kereset elutasításával anyagi jogszabályt sértett, ennélfogva végítéletének megváltoztatásával a rendelkező rész értelmében kellett határozni. A m. Kúria nem osztja a fellebbezési bíróságnak azt az álláspontját, hogy ily esetekben a csupán a kötelék tárgyában rendelkező elkülönített végítélet nem hozható. AH, T. vétkességi rendszeréből önként következik a Pp. 695. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a névviselés és végleges nőtartás kérdését a felbontó ítéletben külön kereset vagy viszontkereset nélkül is el kell intézni. A 6800/1945. M. E. számú rendelet azonban a vétkesség elvét elejtette, ezzel a Pp. 695. §-ában foglalt ennek a kötelező rendelkezésnek indoka megszűnt, a csupán a kötelék kérdésében rendelkező elkülönített végítélet hozatalának tehát ily perekben törvényes akadálya nincs. Sőt, éppen ez felel meg a rendelet fentebb már említett célkitűzésének, amely a gyakorlatilag már régen megszűnt házassági viszonyoknak mielőbbi jogi rendezését kívánta lehetővé tenni. A névviseléssel és illetve a végleges nőtartási kötelezettséggel, főleg pedig ennek összegszerűségével kapcsolatos, sokszor nagyon bonyolult kérdéseknek tisztázása ezt a célt meghiúsítaná, viszont a kötelék kérdésének elkülönített végítéletben való eldöntése a nőre komoly sérelmet nem jelent, mert ideiglenes nőtartási igényét külön perben s abban ideiglenes intézkedésként is bálmikor és késedelem nélkül érvénye sítheti. Bár a rendelet a vétkesség elvét elejtette s erre tekinttetel a kötelék tárgyában elkülönítetett végítélet hozatalának akadálya nincs, mégsem lehet szem elől téveszteni, hogy a névviselés és végleges nőtartás nem csupán összefügg a kötelékkel, hanem azzal szoros kapcsolatban van. Ebből önként következik, hogy a feleség, — amennyiben névviselésre és végleges nőtartásra igényt tart, — ezekre irányuló kérelmeit a rendelet alapján megindított bontóperben tartozik előterjeszteni s az ily kérelmeket ugyanebben a perben el kell intézni. Nem lehet tehát joghasonlóság alapján az ily igényekre a Pp. 690. §-ának második bekezdését alkalmazni, vagyis ezeket illetően a kötelék tárgyában hozott elkülönített végítélet jogerőre emelkedése után az elsőbíróságnak az eljárást nem kérelemre, hanem hivatalból kell folytatnia. Téves az alperesnek az az érvelése, mintha a feleség tetszésétől függene az, vájjon a névviseléshez és végleges nőtartáshoz való igényét a rendelet alapján indított bontóperben, vagy külön perben kívánja-e érvényesíteni? Az a szoros kapcsolat, amely ezeket az igényeket a kötelékhez fűzi, szükségképpen maga után vonja, hogy azokat a köteléki perben kell érvényesíteni és ott kell elintézni annál inkább, mert a kötelék megszűnése esetén az azzal Perjogi döntvénytár 8 113