Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVI. kötet (Budapest, 1932)

38 Perjogi Döntvén yfá r. Ezért még a ténybeli alapja is hiányzik annak, hogy a jelen esetre az 1912 : LIV. tc. 9. §-ának első bekezdése és illető­leg erre a bekezdésre hivatkozással az 1911 : I. tc. alkalmaz­tassák, mert az 1912 : LIV- tc. 9. §-ának első bekezdése olyan esetekről szól, amely esetekben valamely korábbi jogszabály az ugyanezen 1912. évi LIV. tc. 3. §-a által hatályon kívül helyezett törvény vagy más jogszabály rendelkezésére hivat­kozik. A szóbanforgó, fönt legelői említett két kérdésre vonatko­zóan az 1911 :1. tc. életbelépte előtti időkben nem hivatkozás folytán, hanem ellenkezően, különös szabályozás hiányában alkalmazták az akkor érvényben volt (az 1912 : LIV. tc. 3. §-a által hatályon kívül helyezett) törvénykezési rendtartásnak a perbeli ítéletek tekintetében fölmerülő hasonló kérdésekre vonat­kozó rendelkezéseit. Ilyen, t. i. hivatkozás nélkül, különös szabályozás hiányá­ban történt alkalmazás esetében az 1912: LIV. tc. 9. §-ának második bekezdése szerint az 1912 : LIV. tc. 3. §-a által hatályon kívül helyezett jogszabály helyett az 1911 :1. tc. életbelépte után annak szabályait csak annyiban kell alkalmazni, amennyi­ben az 1912 : LIV- tc. 4., 5. és 6. §-ai alá nem eső korábbi jog­szabállyal megállapított eljárásról van szó. Ezért, minthogy az 1881 : XLI. tc. IV. fejezetében szabá­lyozott kártalanítási eljárás az 1912 : LIV- tc. 4. §-ának 5. be­kezdése alá eső eljárás, már e 9. § második bekezdésének betű­szerinti értelméhez képest sem lehet alkalmazni a jelen esetben szóbanforgó két kérdésre vonatkozóan az 1911 : I. tc.-nek a ren­delkezéseit. Az eddigiekben kifejtetteknél fogva és mert a kir. Kúriá­nak állandóan követett gyakorlata szerint az 1912 : LIV. tc. 4. §-ának helyes értelmében a kisajátítási kártalanítás iránti eljárásban általában és az 1911 : I. tc. életbelépte után is az annak életbelépte előtt hatályban volt eljárási jogszabályok alkalmazandók: a másodbíróság P. I. 637/181/1930. számú végzését hivatalból meg kellett semmisíteni és a másodbíró­ságot a 2328/180/1926. számúfelfolyamodásnak a maga hatásköré­ben, mégpedig az 1911 :1. tc. életbelépte előtt hatályban volt eljárási szabályok alkalmazásával leendő elintézésére kellett utasítani. = V. ö. Perjogi Dtár II. 50., Kovács «Pp. magy.» II. kiad. 28. lap D. 51. /. Ha a bizonyító fél ellenfele az egyik tanú vallomását az alsóbírósági eljárás során kifejezetten el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom