Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVI. kötet (Budapest, 1932)
Perjogi Döntvénytár. 35 az utóöröklósi jog feljegyzését és biztosítását az 1894 : XVI. tc. 78. §-a alapján elrendelte és ezenkívül ennek a határozatnak hozatalánál a felülvizsgálati tanács egyik tagja is részt vett. A Pp. 563. § 2. pontja alapján azonban perújításnak csak akkor van helye, ha az ítélet hozatalában törvénynél fogva kizárt bíró vett részt, a felhívott törvény 59. §-ának 6. pontja pedig idevonatkozóan csak annak a megtámadott határozatnak felülbírálásából zárja ki azt a bírót, aki annak meghozatalában mint az elsó'bíróságnak tagja közreműködött. Úgy a törvénynek ebből a rendelkezéséből, mint a hivatalból való kizárás eseteinek taxatív felsorolásából tehát csak az a következtetés vonható le, hogy a kizárási okok a törvényben meg nem határozott esetekre ki nem terjeszthetők és az örökösödési perben hozott ítélet harmadfokú elbírálásából nincs kizárva az a bíró, aki a hagyatéki eljárás folyamán a hagyatékra vonatkozó valamely, habár utóbb az örökösödési, per érdemi eldöntése alá bocsátott kérdés perenkívüli rendezését tartalmazó végzés meghozatalában ugyanazon a fokon részt vett. A Pp. 59. § 6. pontjában meghatározott kizárási ok fenn nem forgásának hiányában ezek szerint az elsőrendű alperesnek a Pp. 563. § 2. pontjára alapított perújítási kérelmét el kellett utasítani. Miután azonban az elsőrendű alperes perújítási keresetét a Pp. 563. § 11. pontjára is alapította és a felülvizsgálati bíróság perújítás esetében sem bocsátkozhatok oly ténykérdések tárgyalásába, amelyek tárgyalása az alapperben sem tartozott feladatához, ennélfogva a kir. Kúria ennek a perújítási oknak tárgyalását és eldöntését a Pp. 573. § második bekezdése értelmében a fellebbezési bírósághoz utasította és a felülvizsgálati tárgyalással felmerült költséget csak mennyiségileg állapította meg, mert azt a kérdést, hogy ezt a költséget a felek melyike viselje, a hozandó véghatározatban kell eldönteni. - Ad T. : V. ö. Grill Dtár VI. 514. — Ad II. : V. ö. TE. 47., 48. §. 45. /. Az, hogy a kir. ítélőtábla elnöke a hozzá beadott panaszban foglalt állításokban hivatalból, de. felhatalmazásra üldözendő rágalmazást észlelve a bűnvádi feljelentést megtette: az 1896: XXXIII. tc. 87. §-ából, de hivatalfőnöki minőségéből is folyó hivatali kötelessége, amelynek teljesítése őt a Pp. 61. §-a értelmében aggályossá nem teszi. — 77. Ha az ítélőtábla és elnöke ellen beadott kizárási kérelmet a Kúria elutasítja, a törvényszék bírái 3*