Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XV. kötet (Budapest, 1931)

42 Perjogi Döntvénytár. Mindezekre való tekintettel a felperes alaptalan felülvizs­gálati kérelmével elutasítandó volt. = Hasonlóképpen Perjogi Dtár V. 33., ahol az eljárás ideiglenes fel­függesztése szintén nem volt kimondva. Szó fér azonban ahhoz az állásponthoz, mely szerint az eljárásnak a 459. § alapján kimondott felfüggesztése — az ítélet jogerőre emelkedése előtt beadott igazolási kérelem esetében — a jog­erőreemelkedést nem akadályozná s ekként a perújítási határidőre sem bírna befolyással. Ez a kijelentés az adott esetben szükségtelen volt. 49. Az örökhagyó és a bérlő között létrejött egyesség alapján a lakkiürítés végrehajtását úgy az átadó végzéssel igazolt örökösök bármelyike, mint a végrendeletben meg­határozott kiadásoknak a bérjövedelemből való teljesíté­sével megbízott végrendeleti végrehajtó is kérheti. (Kúria 1929. júl. 1. Pk. V. 4085/1929. sz.) = V. ö. Perjogi Dtár IX. 113. 50. 'Az az összeg, amit a forgató az öt követő forgat­mányosnak visszkereseti kötelezettsége és a V. T. 51. §-a alapján kifizet, oly egységes követelésként jelentkezijc, melyet mint főkövetelést egy összegben jogosult követelni s amely mint ilyen, a bírói hatáskör megállapításánál egész összegében veendő alapul. (Budapesti kir. ítélőtábla 1929. jún. 25. P. I. 5057/1929. sz.) = V. ö. Perjogi Dtár I. 273—275., II. 32., 54., III. 3., IV. 7., V. 40. 51. A végrehajtást elrendelő végzés ellen a végre­hajtást szenvedő abban az esetben, ha e végzés neki csak a foganatosításkor kézbesítendő s végrehajtás pedig még foganatosítva nem lett, a végzés keltétől számítva három hónapon belül felfolyamodással élni nem jogosult. (Kúria 1929. szept. 18. Pk. V. 3389/1929. sz.) — V. ö. Marosv. 3. sz. polg. dtv.; Magánjogi Dtár V. 96. : Grill VII. 74. lap és ugyanígy Pk. V. 2335/1929. 52. Több végrehajtató követeléseinek összeszámítása az igényperbeli ítélet elleni felülvizsgálat megengedettsége szempontjából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom