Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XIV. kötet (Budapest, 1930)

52 Perjogi Döntvénytár. seti követelés tehát nem az előre meghatározott összegű havi vagy évi cselédbér érvényesítésére, hanem az igért és elmaradt végrendeleti vagyoni juttatásnak a végzett szolgálatokhoz mért pótlására irányul, az ily természetű igény pedig, mint magánjogi követelés, a rendes bíróságok elbírálása alá esik és az 1876. évi XIII. tc. 115. §-a által a közigazgatási hatóságok elé utalt közönséges cselédbérkövetelések közé nem tartozik. Nem változtat ezen az a körülmény sem, hogy felperes ezt a keresettel szorgalmazott megfelelő pótlást a szokásosnak állított havi 500,000 K-s cselédbérben jelölte meg, mert ez a megjelölés csak igénye összegszerű mérvének közelebbi és arányos elhatárolására szolgál és nem azt foglalja magában, mintha ez az összeg a közötte és a jogelőd között létrejött megegyezésből eredne, alpereseknek a bírói hatáskör ellen emelt kifogása tehát mindenesetre alaptalan. A per érdemét illetően úgy felperes, mint alperesek a fellebbezési bíróság ítéleti ténymegállapításait is megtámadták azon az alapon, hogy azok nyilván helytelen következtetések útján, sőt alaki jogszabály megsértésével eszközöltettek. Ámde a bíróság a tényállítások valóságát vagy valótlanságát a tárgyalás és a bizonyítás egész tartalmának szorgos méltatásával szabadon ítéli meg és meggyőződésének megalkotásában törvényes bizonyítási szabályokhoz kötve rendszerint nincs, a Pp. 270. §-a értelmében egyedül az lévén kötelessége, hogy azon okokat, amelyek meggyőződését előidézték, ítéletében tüzetesen elősorolja. Ennek a feladatának pedig a fellebbezési bíróság elhatározási okainak részletes kifejtésével kellően megfelelt és a per körülményeiből, valamint a bizonyítás adataiból vont következtetései sem az okszerűséggel, sem az iratok tartalmával ellentétben nincsenek, ennélfogva a peres feleknek a fellebbezési bíróság ítéleti ténymegállapításai ellen irányuló panaszai a, Pp. 534. §-ára tekintettel annál kevésbbé voltak figyelembe vehetők, mert a Pp. 371. §-a sem zárja ki azt, hogy az eskü alatt kihallgatott és egymással szemben álló peres felek mindegyike — különálló más-más ténycsoportra nézve — egyéb valószínűsítő adatok mellett egyaránt esküre bocsáttassék és így nem jogszabályellenes a fellebbezési bíróságnak azon eljárása sem, hogy arra az előadásra nézve, hogy az 1914. évet megelőző időre vonatkozólag alperesi jogelőd felperessel ennek édesatyja útján elszámolt és az elszámolás eredményeként a felperes javára mutatkozott követelést 1914-ben teljesen kiegyenlítette, IV. r. alperest, míg azon előadásra nézve, hogy 1914-től fogva felperes az alperesi jogelődtől mit sem kapott, amiről különben alperesek közvetlen tudomással nem is bírtak, felperest eskette meg.