Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VII. kötet (Budapest, 1923)

112 Perjogi Döntvénytár. nek megjelölését magában foglaló tartalommal is bír, riem az al­perestől származik, s így ellene nem bizonyít, tehát a Pp. 29. §-ában foglalt, fent kiemelt előfeltétel a jelen esetben nincsen meg. Ezeknél fogvsc a Pp. 29. §-ával kapcsolatosan a felülvizsgá­lati kérelemben felhozott panasz alappal nem bír. Amennyiben az eladó a vevőnek mulasztása miatt az árút a KT. 352. §-a alapján és annak 347. §-a szerint másnak nyilvá­nosan eladni kényszerül és az árú a nyilvános eladáson kisebb vételárral adatik el, nyilvánvaló, hogy a vevő rovására eső ár­különbözet iránti követelés nem vételárnak a követelése, hanem annak a kárnak a megtérítése iránti követelés, amely a vevő mulasztása miatt megtartott nyilvános árverésen befolyt alacso­nyabb vételár és azon árkülönbözetében áll elő, amely áron a vevő az árút szerződésileg megvette. Alaptalan tehát az a panasz, hogy jogszabálysértés a felleb­bezési bíróság ama döntése, hogy ezt a különbözetet nem minő­sítette a vételár egy részének. Ezek szerint pedig a fellebbezési bíróság helyesen alkal­mazta a fennforgó esetre azt a jogelvet, hogy kereskedelmi könyv­nek a kereskedelmi ügyletek nem teljesítéséből származtatott kár­térítési követelésekre vonatkozó bejegyzései ilyen követelések per­lésénél az ezekre kiterjedő bizonyító erő hiánya miatl nem szol­gálhatnak törvényszerű alapul a könyvvitel helye szerinti bíróság illetékességének a Pp. 32. §-ában engedett megállapítására. A mindkét irányban alaptalan felülvizsgálati kérelmet ezek­ből kifolyóan el kellett utasítani. * * = Ad I. V. ö. Perj. Dtár III. 121. és jzt. — Ad II. V. ö. Perj. Dtár VI. 70. és jzt. 119. Ha az adásvételi szerződés szerint a vevőnek jogában állott az ingatlanban még bizonyos ideig bent maradni, ezzel a felek között bérleti viszony nem keletkezett és a vevő ellen az ingatlan bir­toka iránt indított kereset nem esik a Pp. 1. §. 1. b) pontja alá. (Kúria 1922 márc. 10. P* VI. 4855/1921. sz.) * = V. ö. Perj. Dtár I. 403.; III. 33., 185. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom