Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VII. kötet (Budapest, 1923)
Perjogi Döntvénytár. 1H talán beismerésével ellentétes, de végeredményben az alperes pernyertességét elősegítő védekezést előterjeszthessen. De a felperes kártérítési keresete a 3678/1917. M. E. sz. rendelet 27. §-a alapján is el volt utasítandó; mert a tényállás szerint a szóbanforgó közszükségleti cikket K. E. beavatkozó nagyban vásárolta, azt ugyancsak nagyban az alperesnek, ez pedig a felperesnek adta el, aki azt nagyobb részben kereskedőknek tovább adta ; ez a tényállás pedig teljesen kimeríti a közszükségleti cikk aránytalan drágulását okozó és nyilvánvalóan szükségtelen közbenső kereskedés (láncolatos kereskedés) fogalmát. Ezek alapján a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítani és a Pp. 425., 433., 508.. 543. §-ai értelmében a felülvizsgálati költségekben marasztalni kellelt. - = Ad I. V. ö. Perj. Dtár II. 524. sz. 118. /. A Pp. 29. §-a szempontjából szükséges, hogy az a körülmény, mely szerint a felek az alperes kötelezettségének teljesítése helyéül a felperes telepe helyét kikötötték: okiratból legyen meg állapitható. II. A KT. 352. §-a értelmében foganatosított érverés-" bői kifolyólag a késedelmes vevő rovására felmerülő árkülönbözet iránti kereset a kártérítési kereset jellegével bírván, a Pp. 32. §-a szerinti illetékesség alá nem esik. (Kúria 4922 márc. 16. P. IV. 4139/1921. sz.) A kir. Kúria: Kelperes felülvizsgálati kérelmét elutasítja. indokok: A Pp. 29. §-a szempontjából a szerződésszerű teljesítés elmulasztásából eredő kártérítést tárgyazó jelen perben ahhoz, hogy a felperes telepe helyének bírósága legyen illetékes, az szükséges, hogy az a körülmény, mely szerint a felek az alperes kötelezettségének teljesítése helyéül a felperes telepe helyét kikötötték: okiratból legyen megállapítható. Ilyen kikötés megtörténtét sem az A) alatti levélnek ama tartalma, hogy az álperes a vételárat a felperes részére át fogja utalni, sem a C) alatti levélnek ama tartalma, mellyel az alperes a levélben megnevezett pénzintézetnek utasítást ad a kifizetésre: nem bizonyítja; a H) alatti okirat pedig, amely a teljesítés helyé-