Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VI. kötet (Budapest, 1922)

48 Perjogi Döntvénytár. Az pedig szintén nem foghat helyet, hogy ezt az egyetem­leges kötelezettség megállapítására irányuló kérelemmel érvénye­sített és épen ezért csakis egységesen elbírálható igényt a férjre nézve a házassági bontóper bírósága, a férj atyjára nézve pedig a járásbíróság döntse el, még pedig annál kevésbé, mert a férj atyjának a felelőssége ilyen esetben a férj kötelezettségével az anyagi jog szerint is egyetemleges. Ha tehát a fennforgó esetben felperes igényét a házassági bontóper bírósága eldönteni nem lehet hivatott: kétségtelen, hogy annak eldöntése a Pp. i. §. 2. pontjában írt szabályhoz képest, csakis a járásbíróság hatáskörébe tartozhatik, minélfogva a fenn­forgó esetben annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy a házasfelek között van-e házassági bontóper folyamatban és ez mikor téte­tett folyamatba, illetőleg, hogy a megelőzés esete fennforog-e, vagy nem, teljesen közömbös. Ezek szerint nyilvánvalóan téves a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy — arra való tekintettel, hogy az első­rendű alperes a jelen per megindítását megelőzően a felperes ellen a házassági bontókeresetét már beadta — jelen per a Pp. 674. §-a értelmében a házassági per bíróságának a hatáskörébe tartozik. Felperes felülvizsgálati kérelme tehát a kifejlettekhez képest, alapos lévén: a kir. Kúria a fellebbezési bíróságnak az alperesi pergátló kifogásnak helytadó, az elsőbíróság érdemi ítéletét hatá­lyon kívül helyező, jelen pert megszüntető és így a Pp. 1. § 2. pontja 674. §., 180. §. 3. pontja és a H. T. 402. §. rendel­kezéseit sértő határozatát megváltoztatta, az alperesi pergátló ki­fogás elutasítása mellett az ügy érdemében való további eljárást és új határozat hozatalát elrendelte. A per, fellebbezési és felülvizsgálati költség viselésének kér­désében a fennforgó esetben csakis az ügy érdemében való hatá­rozat keretében lehet alaposan dönteni, miért is a kir. Kúria a fellebbezési bíróságot ezeknek a költségeknek a viselésére is ki­terjedő érdemi határozat hozatalára utasította. A felülvizsgálati el­járásban felmerült költségnek a felek részére történt megállapí­tása : a Pp. 543. és 508. §§. utolsó bekezdésében foglalt ren­delkezésen alapszik. * * = Ellenkező, de nem helyes Perj. Dtár V. 57. sz. — Egyébként, ha per­társaság nem forog fenn, a hatáskör attól függ, hogy a pert melyik bíróságnál tették korábban folyamatba, Perj. Dtár IV. SS., II. 116. sz., Budapesti tábla 10. P. 1351/1918., Kúria P. III. 408/1919., 1552., 4265 1920. — Ad II. Ugyanígy Perj. Dtár V. 53. sz. Egyébként a költségben marasztalás rendszerint már a pergátló kifogást elvető határozatban történik. V. ö. Perj. Dtár V. 42., 64. és jzt., valamint Kúria 668/1919., 757. és 839/1920. Viszont a csak részben sike­res pergátló kifogással felmerült per- és fellebbviteli költség kölcsönös megszün­tetése a kifogást elintéző határozatban, Kúria P. IV. 1707/1919.

Next

/
Oldalképek
Tartalom