Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VI. kötet (Budapest, 1922)

Perjogi Döntvénytár, IV. A Pp. 45. §-ában szabályozott illetékesség sohasem esik a kizárólagos illetékesség fogalma alá. Azon az alapon tehát, hogy más bíróság illetékessége kiköttetett, a pergátló kifogást elvető másodbírói ítélet ellen felülvizsgálati kérelemnek helye nincs. (Kúria J 92 J oki. 13. P. IV. 3259. sz.) A budapesti kir. ítélőtábla: Az elsőbíróság ítéletét megváltoztatja, a másodrendű alperes állal emelt pergálló kifogást elveti és ezt az alperest végrehajtás terhével arra kötelezi, hogy 15 nap alatt a leiperesnek 17,750 K elsőbírósági és 6714 K 90 íiil. fellebbezési költséget megfizessen. indokok: Az elsőbíróság által megállapított és a Pp. 515. §-a alapján irányadó ténymegállapítás szerint a felek közt nem vitás, hogy a keresetben említett vételi ügylelet a felperes nevében és megbízásából ennek öccse K. E. kötötte meg 1920 jan. 18-án ;i másodrendű alperessel és hogy ugyanez létesítette a felperes nevében 1920 i'ebr. 12-én a 4. szám alatt csatolt megállapodást, amelynek a másodrendű alperes állal aláírt ellenokmányát K. E. a felperes előadása szerint 1920 márc. 5. közölte a felperessel, aki márc. 12-én a C) alatti okiratban foglalt indítványt ugyan k. E. útján küldötte a másodrendű alperesnek, de más módon a 4. sz. megállapodás ellen nem tiltakozott. Ebből a tényállásból, valamint a borok átvétele és fizetése tekintetében létrejött szerződéses kikötésekből, lovábbá az I. alatti okirat tartalmából az elsőbíróság arra a következtetésre jutott, hogy K. E. a 4. sz. megállapodásnak a felperesi kötelező létesítésére feljogosítva volt és hogy a felperes K. Emilnek ezt a megállapodását utólag a magaviseletével jóváhagyta. A kir. ítélőtábla azonban úgy találta, hogy az elsőbíróságnak mindakét jogi álláspontja és megállapítása téves. Abból a Pp. 515. £-a alapján irányadó és a felek közt nem is vitás ténymegállapításból ugyanis, hogy a felperes megbízásából kötötte meg k. E. a másodrendű alperessel a szóbanforgó vételi ügyletet, kétségtelen az, hogy K. E. a felperesnek erre az egyes ügyletre nézve a KT. 43. ^-ában szabályozott kereskedelmi meghatalmazottja volt — akinek jogköre az ilyen ügylel folytatásával rendszerint járó vagy szükséges jogcselekményekre terjedt ki. következésképen a meghatalmazott fel volt jogosítva a felperest kötelező hatállyal az ügylet összes íeltételeit — nevezetesen a teljesítés és fizetés módját és idejét megszabni. Azonban a kereskedelmi meghatalmazott törvényes jogköré-