Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. II. kötet (Budapest, 1917)

LXXXii Tárgymutató. Lap 90. §-ainak egybevetett értelmében hagyatéki zárlat kérésére jogosí­tott félnek tekintendő 368 522.1. Ha az örökhagyó végrendeletében úgy intézkedett, hogy az általa kinevezett két végrendeleti végrehajtó a hagyatékot az átadásig együt­tesen és kizárólag kezelje, akkor az egyik végrendeleti végrehajtónak elhalálozása a másik végrendeleti végrehajtónak vagyonkezelői tisztét is megszünteti ; és a bíróság a zárgondnokot a végrendeletre, valamint az érdekeltek javaslatára is tekintet nélkül, rendeli ki. — II. Az 1894 : XVI. tc. 93. §-ának rendelkezése szerint a hagyatéki zárlat elrendelése esetére is irányadó 1881 : LX. tc. 253. §-a, illetve az e szakaszban fölhívott többi §-ok és az e törvény alkalmazása kö­vetkeztében kifejlődött állandó bírói gyakorlat egy- és ugyanazon zárlati ügyben két zárgondnok kinevezését lehetővé nem teszi 369 523. A kormányhatósági lag jóváhagyott alapítólevél megalkotása előtt az örökhagyó által kezelésre kijelölt szerv, az alapítványt, amint nem kezelheti, azonképpen hatóságok előtt nem is képviselheti; az ala­pítólevél kormányhat ósági jóváhagyása előtt tehát az alapítvány képviseletére a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a közalapítvá­nyi kir. ügyigazgatóságra vonatkozólag 1867. évi szeptember 27-én 10,165. szám alatt kiadott szolgálati utasítása alapján kifejlődött joggyakorlat értelmében kizárólag a közalapítványi kir. ügyigazgatóság van hivatva ; és így a törvényes örökösök is egyedül az utóbbival szemben utasítandók perre 373 Kereskedelmi eljárás. 247. A perenkívüli kereskedelmi és váltóéi járást szabályozó 68,300/1914. I. M. sz. rendelet 13 — 15. §-ai a felek meghaljgatasát és széleskörű bizonyítást tesznek lehetővé, ami a rendeletnek arra a céljára mutat, hogy a perenkívüli eljárásban nemcsak a jogi, hanem a ténybeli ki­fogások is, amennyiben lehetséges, elbíráltassanak. Abból tehát, hogy az egyik cégtag az ő tagságának törlése iránti kérelmét tartalmazó közös kérvényben foglalt nyilatkozatát utóbb egyoldalúlag vissza­vonta, elsősorban az következik, hogy a perenkívüli eljárásban kell elbírálás alá venni, vájjon a visszavonás jogos-e ? és csak ha az tűnnék ki, hogy az e körül felmerülő vitás kérdések elbírálása itt nem lehetsé­ges, akkor kell valamelyik felet a rendelet 17. §-a értelmében — az eljárás felfüggesztése mellett — perre utasítani 178 Úrbéri ügyek. 13. Az a körülmény, hogy valamely községbeli volt úrbéresek nincsenek kormányhatóságilag jóváhagyott szabályzattal önálló birtokossáui testületként szervezve, nem akadályozza az általuk a politikai köz­ség ellen indított per érdemleges elbírálását ; de az alperes nem fize­tésre, hanem oeak letétbehelyezésre kötelezhető 11 21. A másodbíróságnak az előző részleges tagosítás rendjén létrejött földmérői szerződés érvényét részbeni változtatással az utóbb el­rendelt általános tagosításra is fenntartó végzése nem tartozik azok közé a végzések közé, melyek ellen — az 500/1908. I. M. sz. birtokrendezési utasítás 160. §-a értelmében — a kir. Kúriára fellebb­vitelnek van helye 18 23.1. A joghatályosan teljesített úrbéri elkülönítés az új úrbéri elkülöní­tésnek megengedését kizárja. — II. Az úrbéri elkülönítés költsége,

Next

/
Oldalképek
Tartalom