Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XXIV. kötet (Budapest, 1933)
4S Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. biztosít. Egyedül a jóváhagyás szükségességének tehát már ez okból sem lehet jelentőséget tulajdonítani az illeték viselése kérdésénél. S a juttatás és a magánjogi jogügylettel történő' elidegenítés között fennálló lényeges különbséget igazolják éppen a juttatás és az elidegenítés megtagadásához fűződő következmények is. A juttatás megtagadása esetén az Országos Földbirtokrendező Bíróság a közhellyel, a földdel tovább is a törvény korlátain belül szabadon rendelkezik. Ellenben ha az elidegenítést a bíróság a törvény idézett 76. §-a alapján megtagadja, a jogügylet tárgyául szolgált ingatlanjuttatása nem kerül a bíróság rendelkezése alá, hanem megmarad az azt átruházni szándékolt juttatottnál és tőle azt elvenni és szabadon juttatni csak akkor lehet, ha az 1924: VII. tc. 17. vagy az 1928 : XLI. tc. 5. §-ában meghatározott elvételi okok valamelyikébe jogerősen kimondatott. Ezek alapján a rendelkező részben kifejtett álláspontot kellett elfogadni. 78. Vételárhátralék bekebelezése esetén a lejárt kamatok és perköltségeknek végrehajtási eljárás során való bekebelezése illetékköteles. (Közigazgatási bíróság 175. sz. jogegységi megállapodás.) Indokok : Az ill. díjj. 16. tétel D. ii. pontjában foglalt rendelkezés szerint csak azon jogoknak a bejegyzése illetékmentes, melyeket valamely ingatlan dolognak vagy a nyilvánkönyvekbe bekebelezett jognak tulajdonosa, haszonélvezője jogának teljes vagy részbeni átruházása esetén, saját személyére nézve ugyanazon dolog, illetőleg magának fenntartott vagy kikötött. Az illetékmentesség elengedhetetlen feltétele tehát az, hogy a bejegyzés már az átruházás alkalmából kiállított okiratban fenntartott vagy kikötött légyen, abból pedig, hogy a lejárt kamatok és perköltségek csak a végrehajtási eljárás során kebeleztetnek be, nyilvánvaló, hogy az ily kikötés az átruházás alkalmával meg nem történt. Természetes, ha megtörtént és a bejegyzés az átruházáskor kiállított okirat alapján történik, a bejegyzés illetékmentessége kétségtelenül fennforog. 79. A 2000, illetve most már 5000 P-t meghaladó <pertárgy értékétől az egyességi illeték is mindenkor kiszabás útján készpénzben fizetendő.