Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XXIII. kötet (Budapest, 1932)

34 Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. a 43. § 2. bekezdéséhez fűzött utasítás 14. bekezdésében foglalt rendelkezés törvényes alappal nem bír, mert a 43. § 2. bekezdésében foglalt kedvezménnyel szemben korlátozást jelent. Panaszosnak ez az állítása csak akkor volna helytálló, ha a 43. § 2. bekezdésében az a rendelkezés volna, hogy a megnyitó mérlegben kitüntetett értékre és a tényleges beszerzési árra tekintettel mutatkozó látszólagos nyereséget a mérlegszerű nyereségből levonásba kell hozni. A 43. § 2. bekezdése azoban úgy szól, hogy az a szabály, mely szerint a megnyitó mérlegben kitüntetett értéket beszerzési árnak kell tekinteni, nem idézheti elő azt, hogy az értékesítésnél mutatkozó látszólagos nyereségadó alá vonassék és ennek az elvnek végrehajtását a pénzügyminiszterre bízza. Elv tehát az, hogy a látszólagos nyereség nem vonható adó alá és ennek az elvnek helyes keresztülvitele nem történhet meg másképpen, mint olymódon, hogy esetenként keresni kell azt, hogy a látszólagos nyereség mikor és hogyan keletkezett, a beszerzési ár a mérlegekben hogyan változott és ezek a változások adózás szempontjából hogyan bíráltattak el. Nem kerül adóztatás alá a látszólagos nyereség abban a részében, amely a beszerzési ár adómentes leírása folytán keletkezett, és ezért helytálló az utasítás 14. bekezdésében foglalt magyarázat helytálló és a 43. § 2. bekezdésében foglalt rendelkezéssel nem ellenkezik, mert megfelel a 43. § 2. bekezdésében foglalt elv céljának. Panaszos vállalatnak azt a kérését, hogy a bíróság szóbeli tárgyalást rendeljen el, a bíróság teljesíthetőnek nem találta, mert a tényállás a felterjesztett iratokban teljesen tisztázva van és nem forog fenn olyan körülmény, amely az ügy tisztázása érdekében a szóbeli tárgyalás elrendelését szükségessé tenné. 42. Pótilleték fizetése, (Közigazgatási bíróság 4889/1930. P. sz.) Indokok : A rendelkező rész értelmében kellett határozni, mert a panaszolt illeték kiszabásának alapjául szolgált biztosítéki okirat után az illeték A. sz. fk. 17,212/1922. tétel alatt az 1922. évi június.hó 20-án kézbesített fizetési meghagyás tanusága szerint az egyetemleges fizetésre kötelezett Anker élet- és járadékbiztosító társaság terhére egy ízben már kirovatott és mert a pótilleték kiszabásáról szóló fizetési meghagyás a panaszosnak csak 1926. évi május hó 28-án, tehát két év eltelte után akkor kézbesíttetett, amikor az 1887 : XLV. tc. 19. §-a értelmében pótilleték kiszabásának többé már helye nem volt.